Ha Duchatelet nem fizet, az Újpestnek vége lehet

Shares

foci_Roderick Duchatelet_Ujpest_MTI  Az Újpest FC tulajdonosa, Robert Duchatelet az MLSZ székházában (Fotó: MTI)

Az Újpest FC belga elnök-tulajdonosa, Robert Duchatelet elhagyja a csapatot, ha megindítják a felszámolást az Újpest FC Kft. ellen, és a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járul hozzá addig az indulási jog átruházásához.

Az üzletember könnyeivel küszködve mondta el pénteki sajtótájékoztatóján, hogy két napja már úgy döntött, mindenképpen távozik, ám az azóta kapott támogatás után meggondolta magát. Ugyanakkor jelezte, hogy az MLSZ-nek az indulási jog átruházásához kötött feltételét, azaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiszabott, összesen 550 millió forintos tartozást nem hajlandó kifizetni, mert az összeg tőle függetlenül, bűncselekmények miatt keletkezett. Az eseményen többször jelezte, nem érti, hogy az MLSZ miért nem segít, mivel a sporttörvény alapján semmi akadálya a licencjog átruházásának, mert az 550 millió forint nem lejárt tartozás. Duchatelet elmondta, a sajtótájékoztató előtt az MLSZ-szel folytatott telefonbeszélgetésen annyi ígéretet kapott, hogy a jövő csütörtöki elnökségi ülésen döntenek az ügyben.

Duchatelet csaknem kétórás sajtótájékoztatóján, amelyen a csapat játékosai is megjelentek, azt is elmondta, hogy minden tőle telhetőt megtett a klubért, melynek semmilyen vagyona nincs, és abból él, amit saját pénzéből beletesz az együttesbe. Ezért sem látja be, hogy miért nem kap segítséget, hiszen, ha felszámolják a klubot, akkor ő biztosan nem fog fizetni, és a kft. sem, mivel nincsen vagyona. A tulajdonos kissé indulatosan azt üzente az MLSZ-nek, hogy a nevének első két tagja a Magyar és a Labdarúgás, és ezt kellene szem előtt tartania.

Azt is elmondta, hogy ő már többet nem tud tenni az ügyben, és már nem egyeztet többet a szövetséggel, mert álláspontján nem változtat. A helyzet súlyosságát érzékeltetve jelezte, hogy összesen 42 peres ügyben érintett a klub, és bármikor előfordulhat, hogy az egyik bíróság elrendeli a felszámolás megindítását, ami a csapat végét jelenti: abban a pillanatban a klub elveszti licencét, kizárják a bajnokságból, játékosai pedig szabadon igazolhatóvá válnak. Ezt követően pedig csak a legalsó osztályba nevezhet a csapat a következő szezonban. Egy ilyen bírósági döntés után pedig már nem lehet a licencet átruházni.

Az is elképzelhető, hogy Duchatelet már pénteken távozik, miután ezen peres ügyek közül egyben éppen pénteken várható döntés, és lehet, hogy a bíróság ideiglenes vagyonkezelő kirendelése mellett dönt, aki hétfőtől levezényli a felszámolást. Mindehhez hozzátette, hogy a mai napig kifizeti a béreket a klubnál. Duchatelet a sajtóeseményen hosszan, ábrákat bemutatva fejtegette a jelenlegi állapotokhoz vezető történéseket. Előadásából kiderült, hogy már a klub megvételekor is nem várt meglepetések érték, ugyanis az előzetes tervezetekben egymillió euró tartozás és évi egymillió működési hiány szerepelt, ezzel szemben az aláírás előtt egy helyett 3,5 millió euró tartozással szembesült. Akkor először nemet mondott az üzletre, ám később a szerződést kiegészítették, és belekerült, hogy amennyiben a tartozás vitatható, neki nem kell kifizetnie.

Jellemző pénzmozgások

A megállapodásban szintén szerepelt egy lista is kötelezettségekről, és ebben szerepelt offshore cég, azt ugyanakkor nem tudta, hogy rengeteg ilyen vállalkozás van. Ezek ugyanis az évek során folyamatosan bukkantak elő követeléseikkel. Az előző tulajdonos, Tolnai Sándorhoz köthető céghálózatban Duchatelet vázolta az általa vélt, jellemző pénzmozgásokat: ezek folyományaként a cégek közül több is felszámolási eljárást kezdeményezett a futballklubbal szemben, olyan pénzeket követelve, melyekhez Duchatelet szerint nem volt teljesítés párosítva vagy olyan kölcsönök behajtásáért, melyek a klubnál mindössze néhány óráig tűntek fel, mielőtt átkerültek egy másik offshore vállalkozáshoz.

Példaként három ilyen ügyet említett meg, egyben ezek közül Hrutka János korábbi válogatott játékost is bűnösnek nevezte: a volt focista három labdarúgó, Korcsmár Zsolt, Sándor György és Dusan Vasiljevic eladása kapcsán követel jutalékként 138 ezer eurót a BTC Limiteddel kötött szerződésre hivatkozva az Újpest FC Kft.-től mint játékosügynök. Duchatelet elmondta, személyesen is beszélt Hrutkával, miután minden érintettel kapcsolatba lépett, és kiderült, sem a futballisták, sem az ügynökeik, sem a vevő klubok nem halottak a BTC-ről. Kérte Hrutkát, hogy vonja vissza követelését, és akkor nem fordul a rendőrséghez, ám ezt a volt hátvéd nem tette meg, így feljelentette őt.

Az is kiderült, hogy az Újpest FC Kft. több peres ügyet is megnyert, ám sok esetben tehetetlen, mivel még olyan ügyben is megindíthatja ellene a felszámolást a bíróság, mellyel kapcsolatban egy másik úgy döntött, hogy az Újpestnek van igaza. Duchatelet sajtótájékoztatón jelezte, hogy ellenségesen és bizalmatlanul fogadták Magyarországon és sokszor úgy érezte, egyedül kell harcolnia, ám az elmúlt napokban nagyon sokan biztatták és kiálltak a klubért, ami jól eset neki. Külön megköszönte – többek között – Wintermantel Zsolt újpesti polgármester támogatását, és Orbán Viktor miniszterelnök futball iránti szenvedélyét és támogatását.

(Forrás: MTI)