Ha nincs olimpia, megiszunk egy sört, aztán folytatjuk a munkát
Hogyan lehet motiválni egy sportolót, aki naponta hat órát tölt edzéssel és négy éves kora óta készül az olimpiára? Mi történik akkor, ha egy célt nem sikerül teljesíteni? Tanulságos beszélgetés a torna sportág hátteréről Berki Krisztián olimpiai bajnok tornásszal és edzőjével, Kovács Istvánnal.
Az interjú a HRportal.hu-n jelent meg.
– Harminc évesen olimpiai győztesként, háromszoros világbajnokként hogyan tudsz még mindig ugyanolyan motivált maradni, mint húsz évvel ezelőtt?
Berki Krisztián: „Viccesen fog hangzani, de a legnagyobb nehézséget a reggeli felkelés jelenti fél nyolckor. Ha az sikerül, akkor már minden rendben van, kilenctől itt vagyok a Tornacsarnokban. Komolyra fordítva a szót, azt gondolom, minden napnak megvan a maga motivációja. Az alapozásnál az tud motiválni, hogy minél hamarabb össze tudjuk rakni a gyakorlat elemeit és aztán minél szebben tudjam kivitelezni azt. Ezen túl kell egy távlati cél is. Most például a leglényegesebb az év végi világbajnokság, ahol kvalifikálhatom magam a riói olimpiára. Alapvetően a sportoló életében az olimpia a legjelentősebb cél, tehát négyéves ciklusokban folyamatosan arra készülök, de tudom, hogy közben vannak még állomások, amiket a lehető legjobban kell megugrani. Egyértelműen a siker a legnagyobb motivációs tényező, óriási szerepe van az aranyérmeknek az egész pályafutásomban, hiszen fontos, hogy amibe szívemet-lelkemet belefektetem naponta, abban sikereket tudjak elérni.”
– Mindig is az olimpia lebegett a szemed előtt?
Berki Krisztián: „Nem szabad olyan célokat kitűzni, amit lehetetlenség teljesíteni. Ugyanakkor szükség van nagy vágyakra, amiért érdemes küzdeni, mert csak így lehet sikert elérni. Nekem valóban az olimpiai aranyérem régóta a nagy álmom. Persze nem mindig volt ez így. Emlékszem, négy évesen még sírva mentem haza edzésről, és egyáltalán nem akartam tornázni. A szüleim azonban szerencsére nem hagyták magukat, és kicsit erőltették, hogy ne hagyjam abba. Meglett ennek a gyümölcse.”
– Hogyan tudja edzőként motiválni Krisztiánt a mindennapokban?
Kovács István: „A motiválás az, hogy valamit közösen el akarunk érni. Nem feltétlenül csak olimpiai arany létezik. Kiskorától kezdve folyamatosan arra nevelem Krisztiánt, hogy ha bejön a Tornacsarnokba edzeni, akkor annak a munkának legyen értelme. Nyolcéves kora óta naponta legalább egyszer el kell mondanom neki, hogy az olimpia a legfontosabb cél. Az számít csúcsnak, amiért érdemes küzdeni. Egy olimpiai aranyéremig vezető utat fel kell építeni 15-20 éven keresztül. Úgy látom, mi már tartozunk egymásnak. Kölcsönösen tiszteljük, hogy a másik újabb aranyérmet szeretne elérni, és nem kifele akarunk bizonyítani, hanem magunknak, egymásnak. Hogy amit elgondoltunk ezelőtt húsz évvel, azt szeretnék valóra váltani. Na, ez a fő motiváció! De ha véletlenül nem sikerülne kvalifikálnia magát a riói olimpiára, akkor se történik semmi, hiszen így is van már egy aranyérme. Megiszunk egy sört, aztán folytatjuk a munkát.”