Ha nincs olimpia, megiszunk egy sört, aztán folytatjuk a munkát

Shares

Berki_KovacsHogyan lehet motiválni egy sportolót, aki naponta hat órát tölt edzéssel és négy éves kora óta készül az olimpiára? Mi történik akkor, ha egy célt nem sikerül teljesíteni? Tanulságos beszélgetés a torna sportág hátteréről Berki Krisztián olimpiai bajnok tornásszal és edzőjével, Kovács Istvánnal.

Az interjú a HRportal.hu-n jelent meg.

– Harminc évesen olimpiai győztesként, háromszoros világbajnokként hogyan tudsz még mindig ugyanolyan motivált maradni, mint húsz évvel ezelőtt?

Berki Krisztián: „Viccesen fog hangzani, de a legnagyobb nehézséget a reggeli felkelés jelenti fél nyolckor. Ha az sikerül, akkor már minden rendben van, kilenctől itt vagyok a Tornacsarnokban. Komolyra fordítva a szót, azt gondolom, minden napnak megvan a maga motivációja. Az alapozásnál az tud motiválni, hogy minél hamarabb össze tudjuk rakni a gyakorlat elemeit és aztán minél szebben tudjam kivitelezni azt. Ezen túl kell egy távlati cél is. Most például a leglényegesebb az év végi világbajnokság, ahol kvalifikálhatom magam a riói olimpiára. Alapvetően a sportoló életében az olimpia a legjelentősebb cél, tehát négyéves ciklusokban folyamatosan arra készülök, de tudom, hogy közben vannak még állomások, amiket a lehető legjobban kell megugrani. Egyértelműen a siker a legnagyobb motivációs tényező, óriási szerepe van az aranyérmeknek az egész pályafutásomban, hiszen fontos, hogy amibe szívemet-lelkemet belefektetem naponta, abban sikereket tudjak elérni.”

– Mindig is az olimpia lebegett a szemed előtt?

Berki Krisztián: „Nem szabad olyan célokat kitűzni, amit lehetetlenség teljesíteni. Ugyanakkor szükség van nagy vágyakra, amiért érdemes küzdeni, mert csak így lehet sikert elérni. Nekem valóban az olimpiai aranyérem régóta a nagy álmom. Persze nem mindig volt ez így. Emlékszem, négy évesen még sírva mentem haza edzésről, és egyáltalán nem akartam tornázni. A szüleim azonban szerencsére nem hagyták magukat, és kicsit erőltették, hogy ne hagyjam abba. Meglett ennek a gyümölcse.”

– Hogyan tudja edzőként motiválni Krisztiánt a mindennapokban? 

Kovács István: A motiválás az, hogy valamit közösen el akarunk érni. Nem feltétlenül csak olimpiai arany létezik. Kiskorától kezdve folyamatosan arra nevelem Krisztiánt, hogy ha bejön a Tornacsarnokba edzeni, akkor annak a munkának legyen értelme. Nyolcéves kora óta naponta legalább egyszer el kell mondanom neki, hogy az olimpia a legfontosabb cél. Az számít csúcsnak, amiért érdemes küzdeni. Egy olimpiai aranyéremig vezető utat fel kell építeni 15-20 éven keresztül. Úgy látom, mi már tartozunk egymásnak. Kölcsönösen tiszteljük, hogy a másik újabb aranyérmet szeretne elérni, és nem kifele akarunk bizonyítani, hanem magunknak, egymásnak. Hogy amit elgondoltunk ezelőtt húsz évvel, azt szeretnék valóra váltani. Na, ez a fő motiváció! De ha véletlenül nem sikerülne kvalifikálnia magát a riói olimpiára, akkor se történik semmi, hiszen így is van már egy aranyérme. Megiszunk egy sört, aztán folytatjuk a munkát.”

Teljes interjú a HRportal.hu-n!