Hajdu János: Ma 50, holnap 51 százalék, hogy nyerünk az oroszok ellen!

Shares

Hajdu János_JPA felnőtt sportolók világeseményei óhatatlanul kicsit beárnyékolják az eggyel fiatalabb korosztályok hasonló programjait. Márpedig a legutolsó időben előbb a „vizesek” barcelonai csúcstalálkozója kötötte le a szurkolók figyelmét, majd a napokban zajló, budapesti vívó világbajnokság került az érdeklődés középpontjába. Közben zajlanak az események, közöttük a női junior kézilabdázók Európa-bajnoksága is, amelynek Dánia ad otthont. Ráadásul nem is akárhogyan szerepelnek a legjobb magyar juniorok Hajdu János vezetésével, hiszen holnap, vasárnap döntőt játszhatnak.

Hajdu Jánost Dániában sikerült utolérni – érthetően jókedvűen fogadta az érdeklődést.

– Eddig nagyon szépen meneteltek a lányok, hiszen csoportelsők lettek. Igaz ugyan, hogy a folytatásban kikaptunk a dánoktól, viszont a jobb gólkülönbség révén mégis elődöntősök lehettünk. Ott  összekerültünk a norvégokkal, akikkel eredetileg is szívesen játszottunk volna. Sikerült is legyőznünk őket, mégpedig nem is akárhogyan: nyolcgólos különbséggel nyertünk.

– Bár a döntő még hátra van, az eddigiek alapján azért mégis csak adhat valamiféle gyorselemzést. Kikkel elégedett különösen?

– A csapategységet hangsúlyozva elmondanám, hogy mindkét kapusunk – Szemerei Zsófia(Veszprém) és Bíró Blanka(Vác) – egyaránt igen jól védett. Védekezésben elsősorban Mészáros Beát (Vác), támadásban pedig Szekerczés Lucát(Ferencváros) kell kiemelnem.Szekerczés Luca_JP

– A döntőben az oroszokkal kell összecsapniuk. Róluk mit mondana el és milyen eredményre számít?

– Három, egyaránt igen jó kapussal rendelkeznek. Mezőnyjátékosaik nem annyira magasak, mint amit az oroszok mindenkori válogatottjaitól megszokhattunk, viszont igen ügyesek. Ami pedig a várható eredményt illeti, szombaton 50 százaléknyi esélyt adok magunknak, vasárnap viszont már 51 százalékra módosítom a tippemet…