Hamarosan kifizetik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat

Shares
Budapest, 2016. augusztus 24. Kozák Danuta és Szabó Gabriella kajakosok, Szász Emese párbajtőröző (első sor, b-j) Csipes Tamara kajakos, Hosszú Katinka úszó, Szilágyi Áron kardvívó (második sor, b-j) Cseh László, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás úszók, (harmadik sor, b-j), Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Borkai Zsolt, a MOB elnöke, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Rédli András, Imre Géza, Boczkó Gábor és Somfai Péter párbajtőrözők (negyedik sor, b-j) a magyar olimpiai csapat tagjainak köszöntésén Budapesten, a Syma Rendezvényközpontban 2016. augusztus 24-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar olimpiai csapat tagjainak köszöntése augusztus 24-én volt a Syma Rendezvényközpontban. Azóta három hónap telt el. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően született döntés az olimpiai és paralimpiai jutalmakról – tudatta közleményben kedden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azokra az internetes felvetésekre reagálva, hogy miért nem kapták még meg az eredményes sportolók és felkészítőik a nekik járó összeget.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkársága szerint a folyamat a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik, hamarosan megtörténik a szerződéskötés, azután pedig következhetnek a kifizetések.

„A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően határidőben döntött a Rio de Janeiróban megrendezett Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékokon elért eredményük alapján állami jutalomban részesíthető versenyzők, edzők, sportszakemberek és nevelőedzők személyéről és jutalmának összegéről, amelyet továbbított a sportpolitikáért felelős miniszter részére” – olvasható a testület közleményében, amely úgy folytatódik, hogy a jutalmak forrását az Emmi biztosítja, s amint az megérkezik, a MOB „haladéktalanul folyósítja” az összegeket.

Hirdetés

Az államtitkárság az MTI megkeresésére azt a választ küldte, hogy „az olimpikonoknak és a felkészítésben közreműködő szakembereknek kimagasló eredményükért nyújtható állami jutalmak kifizetése a jogszabályi előírásoknak megfelelően történik”.

A tájékoztatásból kiderül az is, hogy a MOB a sportszövetségekkel történt egyeztetések után állította össze a jutalmazottak körére és a jutalmak összegére vonatkozó javaslatát, amely november közepén érkezett meg az államtitkársághoz.

„A szerződés aláírása a héten megtörténik, azt követően pedig a MOB intézkedik a jutalmak kifizetéséről” – adott tájékoztatást az államtitkárság, hangsúlyozva, hogy „a magyar kormány maximálisan elismeri a sportolók és az őket felkészítő szakemberek nagyszerű teljesítményét”.

Hirdetés

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI kérdésére azt mondta, a sportági szakszövetségek elnökségi határozattal küldték be a felterjesztést a MOB-nak, majd a MOB küldte el a javaslatát, s ez a folyamat heteket vett igénybe.
„Nekünk az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megtörténjen a sportolók és a szakemberek díjazása” – szögezte le Szabó Tünde, hozzátéve, hogy a szerződés aláírása után tudnak utalni.

Korábbi sajtóértesülések szerint az eredményességért járó összegek az olimpikonokat illetően nem változtak a londoni játékok óta, míg a paralimpián érmes magyarok az olimpikonok jutalmának felét kapják.