Hamilton győzött, Rosberg kiesett

Shares

Hamilton_Singapore_440Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, sikerével pedig élre ugrott az összetett pontversenyben, mivel csapattársa, a német Nico Rosberg kiesett.

A 2008-ban világbajnok Hamilton pályafutása 29., idei hetedik győzelmét aratta. A második helyen a Red Bull négyszeres világbajnok címvédője, a német Sebatian Vettel zárt, míg a harmadik csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett.

Már a rajtnál tetőfokára hágott az izgalom, ugyanis Rosberg autója nem indult el a felvezető körre, így ő végül a második rajtkocka helyett a boxutcából indulhatott a mezőny után, de Kobajasi Kamui autója sem tudott nekivágni a versenynek. A rajtot Fernando Alonso kapta el a legjobban Ferrarijával, egészen a második helyig jött fel, de aztán egy sikánt levágott, így vissza kellett engednie Vettelt.

Hirdetés

A futam első felében Rosberg továbbra is technikai problémákkal küzdött, melynek az lett az eredménye, hogy végül a 15. körben feladta a viadalt. Ez esélyt teremtett a magabiztosan vezető Hamiltonnak, hogy ha a célig megőrzi első helyét, akkor az összetett pontversenyben is élre álljon hárompontos előnnyel. Ez nem is okozott neki gondot, 2009 után másodszor győzött Szingapúrban, mögötte pedig a Red Bull pilótái értek célba, másodikként az a Vettel, aki az elmúlt három alkalommal megnyerte ezt a versenyt.

A világbajnoki sorozat két hét múlva Japánban folytatódik.

Szingapúri Nagydíj, végeredmény, a pontszerzők:

Hirdetés

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2:00:04.795 óra
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 13.534 mp hátrány
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 14.273 mp h.
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 15.389 mp h.
5. Felipe Massa (brazil, Williams) 42.161 mp h.
6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 56.801 mp h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 59.038 mp h.
8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:00.641 p h.
9. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:01.661 p h.
10. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:02.230 p h.
leggyorsabb kör: Hamilton 1:50.417
pole pozíció: Hamilton

A világbajnoki pontversenyek állása 13 futam után (még 6 van hátra):

    pilóták:
1. Hamilton 241 pont
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 238
3. Ricciardo 181
4. Alonso 133
5. Vettel 124
6. Valtteri Bottas (finn, Williams) 122

(MTI)