Hamilton nyert és másodszor világbajnok!

Shares

Hamilton_2014Második Forma-1-es világbajnoki címét nyerte Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, miután győzött a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon.

A 29 éves versenyzőnek ez volt az idei 11. futamgyőzelme, pályafutását tekintve pedig 148. GP-jén 33. diadalát aratta.

Hamilton már a rajtnál az élre állt, csapattársát, a vb-címre a futam előtt még szintén esélyes, és a pole pozícióból startoló német Nico Rosberget ráadásul egy műszaki hiba is akadályozta a jó eredmény elérésében.

Hirdetés

Hamilton mögött Felipe Massa, a Williams brazil pilótája végzett a második, utóbbi csapattársa, a finn Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen Abu-Dzabiban.

A Hamiltonnal szemben 17 pont hátránnyal rajtoló Rosberg végül 13. lett, Hamilton az utolsó körben lekörözte.

A rajtnál Rosberg beragadt egy kicsit, Hamilton viszont remekül startolt, s már az első kanyarban átvette a vezetést csapattársától. A tizedik kör végén Hamilton, egy körrel később Rosberg tudta le az első kerékcserét, s a boxlátogatások után sem a sorrend, sem a kettejük közötti különbség nem változott.

Hirdetés

A folytatásban Rosberg igyekezett minél közelebb maradni Hamiltonhoz, de a 22. körben utóbbi előnye már majdnem három másodperc volt, ráadásul a németnek műszaki gondjai is adódtak, s a 28. körben át kellett engednie a második helyet Massának.

Hamiltontól ettől kezdve már csak saját hibája vagy egy technikai probléma vehette volna el a győzelmet és a világbajnoki címet, erre azonban nem került sor, Rosberg pedig egyre hátrébb csúszott a mezőnyben.

A Red Bulltól távozó négyszeres vb-győztes, tavaly is világbajnok német Sebastian Vettel a boxból rajtolva nyolcadikként ért célba, míg a pályafutása utolsó ferraris versenyét teljesítő spanyol Fernando Alonso egy kilencedik hellyel búcsúzott a maranellói istállótól, ahol épp Vettel veszi majd át a helyét.

Hamilton 2008-ban még a McLaren-Mercedes csapatban mindössze 5 futamgyőzelemmel lett világbajnok. A brit pilóta a végelszámolásnál egy ponttal előzte meg a 97 pontos Felipe Massát (Ferrari).

Abu-Dzabi Nagydíj (55 kör, 305,355 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39:02.619 óra
2. Felipe Massa (brazil, Williams) 2.5 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 28.8 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 37.2 mp h.
5. Jenson Button (brit, McLaren) 1:00.3 perc h.
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:02.1 p h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:11.0 p h.
8. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:12.0 p h.
9. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:25.8 p h.
10. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.8 p h.
leggyorsabb kör: Ricciardo, 1:44.496 perc, pole: Rosberg

A világbajnoki pontversenyek végeredménye 19 futam után:

    pilóták:
1. Hamilton 384 pont
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 317
3. Ricciardo 238
4. Bottas 186
5. Vettel 167
6. Alonso 161
7. Massa 134
8. Button 126

Csapatok:
1. Mercedes 701 pont
2. Red Bull 405
3. Williams 320
4. Ferrari 216

Forrás: MTI