Hamilton rajtolhat az élről, Vettel csak tizenharmadik

Shares

F1_Ricciardo, Hamilton, Rosberg_Reuters

 

 Balról: Ricciardo, Hamilton, Rosberg (Fotó: Reuters)

Esős időmérő edzésen döntöttek a rajthelyek sorsáról az Ausztrál Nagydíjon, és nagyon izgalmasan alakult a kvalifikáció. A hős a Red Bullnál az első versenyére készülő Daniel Ricciardo, aki ugyan az időmérő utolsó pillanataiban elveszítette a pole pozíciót Lewis Hamiltonnal szemben, simán megverte a világbajnok Sebastian Vettelt. Fernando Alonso az 5. lett a Ferrarival, míg csapattársa, Kimi Räikkönen a második szakasz végén kicsúszva szintén kiesett a 15 perces etapban.

Szenzációsan alakult az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése, meglepetések, kicsúszások és bravúros teljesítmények fűszerezték – s a melbourne-i esőnek köszönhetően a Mercedes fölénye sem volt akkora, mint amire számítani lehetett.

Hirdetés

ewis Hamilton pole pozíciója papírforma-eredménynek tekinthető, de az angolnak szerencse is kellett hozzá, tulajdonképpen azzal szerezte meg az első rajtkockát, hogy utolsóként futotta gyors körét.  Nico Rosberg ugyanolyan erős volt végig, mint a csapattársa, de egy perccel korábban befejezte a záró körét, így Hamilton mellett az első Red Bull-os futamán, hazai pályán szereplő Daniel Ricciardo is megelőzte.

Az ausztrál eredménye már azért is bravúros, mert csapattársa, Sebastian Vettel már a második szakaszban kiesett. Az autójával valami probléma volt, a második etap végére jött ki,m de hiába ment volna gyorsan, Kimi Räikkönen kicsúszása miatt lassítania kellett, és végül csak 13. lett. Csak Valtteri Bottas rajtbüntetése miatt indulhat mégis a 12. rajtkockából.

Vettel és a Ferrarival küszködő Raikkönen mellett Jenson Button is kiesett a második szakaszban,. míg két újonc is a végső fázisba jutott: Kevin Magnussen a McLarennel Fernando Alonsót megelőzve a 4., az autóját a hajrában a falnak csapó Danyiil Kvjat a 8. rajthelyet szerezte meg.

Hirdetés

Elismeréssel kell szólni Kobajasi Kamuiról is, aki a második szakaszba juttatta a Caterhamet, és ott megelőzte Adrian Sutilt.

A Lotus továbbra is gyenge, Romain Grosjeané a legrosszabb köridő, Pastor Maldonado pedig csak csúszkált, s mire mehetett volna, eleredt az eső, amely végig nagy szerepet játszott az időmérő alakulásában.

(Forrás: NSO)