Hammerl László: Színházi statisztálásból vettem az első légfegyveremet
Ha valaki, hát dr. Hammerl László biztosan nevezhető a meglepetések emberének, hiszen ő úgy került ki az 1964-es, tokiói olimpiára, hogy előzőleg egyetlen, valamirevaló felnőtt nemzetközi versenyen sem indult, nem tehette próbára magát.
A teljességhez hozzá tartozik, hogy már 1959-ben, tizenhét évesen elindulhatott az ifjúságiak Európa-bajnokságán, ahol csapatban bronzérmet szerzett, majd 1961-ben ugyanezen az erőpróbán három negyedik helyet is begyűjtött. Az akkori orvostan hallgató ma így emlékezik nagy visszhangot kiváltó, teljesen váratlannak mondott olimpiai győzelmére:
„Borult, enyhén szemerkélő eső és szélcsend volt. Mivel akkor még nem működött az indulók számát meghatározó kvótarendszer, így elég sokan – hetvenhatan – foglalhattuk el helyünket a lőállásokban. A szabályok sem egyeztek a ma érvényben lévőkkel. Tizenöt próbalövés állt rendelkezésünkre és a két és fél óra versenyidőt úgy osztottuk be, ahogy akartuk. Azt is meg lehetett tenni, hogy a próbalövésekre akár egy órát is elhasználhattunk. A lényeg az volt, hogy a fekvő pozícióból leadott 60 lövésnek az adott két és fél órán belül meg kellett érkeznie az akkor használatos, hagyományos lőlapra. Jómagam 13 próbát ellőttem kezdésre, mert az ember az első értékelt lövéseket nagyon nehezen adja le. Sikerült leeresztenem a függönyt és kizárni a külvilág eseményeit. Elég jól kezdtem, csak a 22. lövés volt az első, amely nem lett tízes. Harminc és negyven lövés között megint bejött egy kilences és ugyanez megismétlődött negyven és ötven között is. Az utolsó tíz próbálkozásnak tehát mínusz háromról kezdtem neki. Ötvenötnél már abban reménykedtem, hogy bekerülök az első hatba, ötvennyolcnál pedig már a dobogót is elérhetőnek éreztem. Végül hiba nélkül állhattam fel az utolsó tíz lövést követően. Kisgyörgy Lajos, akkori szövetségi kapitány beszólt, hogy „Aranyoskám” gyere, de akkor még mindig nem lehettem biztos a végső győzelemben, ugyanis az amerikai Lones Wiggerrel kerültem holtversenybe. Előbb a több belső tízest válogatták; mindkettőnknek 15 ilyen volt, az utolsó tíz lövésből viszont én hibátlanul jöttem ki, ő pedig egyet rontott, s ezt döntött a javamra.”
– Az egészben az a legérdekesebb, hogy az utolsó pillanatig kérdéses volt az olimpiai részvétele…
„Igen, mert az 1963-ben összetettben elért, 1163 körös, nem hivatalos világcsúcsomat követően hullámvölgybe kerültem és ezért vált bizonytalanná a kiküldetésem. Kisgyörgy Lajos végig bízott bennem, „fantáziaembereként” emlegetett. A végső döntést azután Kutas István hozta meg.”
– Lassan mindent elárult önmagáról, miközben a sportággal való kapcsolatának kezdetéről még szó sem esett.
„1954-ig kell visszalapoznom. A Marczibányi téri lőtértől alig száz méternyire laktam, így a hely közelsége is kötelezett – mondhatnám. Ráadásul a lőtérrel szemben, az Aranka és a Ribáry utca sarkán mindmáig meglévő kis zöldterületen, egy bokor alatt találtam újságpapírba csomagolva azt a sokat emlegetett légpuskát, amely azután minden későbbi történésnek az oka és mozgatója lett. Édesapám mérnök ember lévén, azonnal törni kezdte a fejét: miként lehetne a teljesen elrozsdásodott puskát felújítani. Előbb napokig áztatta petróleumban, s miután szívós munkával életet lehelt belé, bár a rugója gyengélkedett, a légpuska végül is működőképes lett. Az első időkben csak a házunk udvarán lövöldöztem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem bizony előbb-utóbb lesz egy vadonatúj légpuskám. Tervem megvalósításában a szerencse is közrejátszott. Egy alkalommal jöttek az Ifjúsági Színházból a Marczibányi téri iskolába statisztákat keresni a „Légy jó mindhalálig” színpadi változatához. Testre szabott feladatot kaptunk az első felvonás első képében, ahol az iskolai szünetben kellett fel, s alá rohangálnunk. Azt is elárulhatom, akkoriban komoly összegnek számított a tizenöt forintos gázsi, amit ráadásul minden hétvégén, korrektül kifizettek. Sokáig ment a darab, amellyel én legalább ezerötszáz forintot kerestem. Meg is vásároltam életem első légpuskáját a Margit körúti sportboltban, egészen pontosan 306 forintért.”
– Bár korábban számos sportágban is otthonosnak számított, ezzel el is dőlt a sorsa.
Hammerl László még a hatvanas években…
„Az előző években úsztam, vízilabdáztam, belekóstoltam a háromtusába is, a Ganz-Villany sakkcsapatában is számoltak velem, de végül a lövészet lett a befutó. Édesapám baráti körében hamar híre ment, hogy a Hammerl Laci egészen jól lő a puskával. Az akkori Klement Gottwald Villamossági Művekben (a Ganz-Villanyban) rendszeresen megtartották az alapszervi lövészversenyeket. Az egyik alkalommal valaki megbetegedett, ekkor szóltak a szervezők, hogy jöjjek. Emlékszem, huszonkettes levente puskával kellett öt próba után tíz lövést elereszteni. Az elért 92 kör megtette a hatást, a szakosztály edzője, Pintér Laci bácsi mindjárt meg is hívott az edzésekre, ahol azután kaptam fegyvert és térdig érő kabátot is. Nemsokára bevetettek a Béke-kupa sorozatban: Egerben, Salgótarjánban és Győrben is kipróbáltak. Salgótarjánban még abban az évben – 1954-ben – teljesítettem a felnőtt I. osztályú szintet a háromszor tízlövéses versenyszámban. Az MHSZ lapjában, a Lobogóban meg is jelent a képem, természetesen akkor is a „méretes” kabát volt rajtam…”
MOB/Jocha Károly – folytatása itt:
