Harcsa Zoltán döntős és kvótát szerzett

Shares

Harcsa ZoltánHarcsa Zoltán döntőbe jutott a 75 kilogrammos súlycsoportban, így riói kvótát szerzett pénteken a törökországi Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen.

Az olimpiai és világbajnoki ötödik, Európa-bajnokságon és az Európa Játékokon bronzérmes Harcsa egyhangú pontozással győzte le a német Xhek Paskalit az elődöntőben, ezzel megszerezte a magyar bokszolók első riói kvótáját. Ellenfele a fináléban a francia Christian Mbilli Assomo lesz.

„Reálisan öt bokszolónknak is ott kellene lennie az olimpián, de most örülnünk kell Harcsa Zoli sikerének. Meg tudta oldani a feladatot, és mint korábban, ezúttal is élt a jó sorsolás kínálta eséllyel” – nyilatkozta a helyszínről az MTI-nek Csötönyi Sándor, a hazai sportági szövetség elnöke.

Hirdetés

A 75 kilogrammos Szatmári Petra is ringbe lépett péntek délután a négy között. A 2013-ban ifjúsági világbajnok, egy évvel később felnőtt Eb-bronzérmes Szatmári egyhangú pontozással kapott ki Anna Laurell Nashtől, így a 36 éves svéd ökölvívó mérkőzhet a döntőben, s egyúttal ő lesz ott a riói olimpián. Laurell Nash a kétezres években két világbajnokságot és három kontinensviadalt nyert, a 2012-es vb-n harmadikként zárt.

„Szatmári rendkívül szoros meccsen maradt alul, akár fordított eredmény is születhetett volna” – hangsúlyozta Csötönyi.

Péntek este Bernáth István (+91 kg) a brit Joseph Joyce ellen lép ringbe az olimpiai kvótáért és a döntőbe kerülésért. „Nehéz lesz neki, bár szerzett már kellemes meglepetést korábban” – jegyezte meg Bernáth-tal kapcsolatban Csötönyi Sándor.

Hirdetés

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három olimpiai hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról a két elődöntő veszteseinek hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek. A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.

(MTI)