Hargitay András: Ha Shane ott van, Katinka nem köszön

Shares

HargitayA Hosszú Katinka kontra Magyar Úszó Szövetség háború újabb összecsapásáról a szerdai Sportreggeliben nyilatkozott Hargitay András szövetségi kapitány, és Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnöke.

Dr. Hargitay András elmondta, nehéz úgy párbeszédet folytatni, hogy nem jönnek válaszok. Sőt ha férje, egyben edzője, Shane Tusup is ott van, akkor a háromszoros olimpiai bajnok nem is köszön neki, ellenben ha nincs vele, akkor köszön.

A kapitány a riói olimpiáról is érdekes részleteket osztott meg a nézőkkel, ugyanis elmondása szerint voltak feszült, kellemetlen pillanatok közte és és az amerikai edző között. Hargitay szerint az majdnem mindegy, hogy a két fél közötti feszültséget alapvetően mi okozta. A megoldáshoz mindenképpen beszélniük kellene egymással, ezzel szemben Hosszúék oldaláról csak „diktálás van, meg Facebook-bejegyzések”.

Hirdetés

„Mindenre van megoldás, hiszen nekünk nem az a célunk, hogy nekik ne legyen jó, az a célunk, hogy nekik jó legyen, ezért van a szövetség” – emelte ki a szakvezető, majd hozzátette: Hosszú Katinkát és férjét egységként kezelik, velük együtt szeretnének tárgyalni, ugyanakkor Shane Tusuppal „gyakorlatilag semmilyen”-nek nevezte kapcsolatát. Mint elmondta, az amerikai szakemberrel az olimpián volt egy-két feszült pillanata, ami nem volt jó, de részletekbe nem akart bocsátkozni azokkal kapcsolatban.

Csurka Gergely úgy fogalmazott, hogy „2012-ben, amikor a fasorban sem volt egyetlen érem sem”, már akkor támogatta a szövetség Hosszú Katinkát, így aztán az anyagi függetlenedésből is kivette a részét a testület. A sajtófőnök elmondása szerint Tusup korábban kijelentette: „nagyobbra nőttünk, mint a magyar úszósport”.