Hári János nem szokott tódítani
Hári János. Fotó: Sporttimobiili
Novák Miklós (Magyar Nemzet) a magyar jégkorong-válogatott svédországi nagykövetét, Hári Jánost kérte fel világbajnoki értékelésre.
– Merre jár? Itthon, otthon vagy valamerre a nagy világban?
– Itthon, Svédországban. Immár kilenc éve, másfelől viszont csak néhány napja. Krakkóból Budapestre jöttem a csapattal, utána Stockholmba repültem, majd két hetet Thaiföldön pihentem. Hétfőn pedig már meg is kezdődött a felkészülés a következő idényre.
– Hol is?
– Leksandban. Ez egy városka, pontosabban inkább község Stockholmtól balra fölfelé, – hogy is mondják? – igen, északnyugatra. A következő idényben itt játszom majd. Nyugis hely, nagyon tetszik, szemben mondjuk Stockholmmal, amelyet nem kedvelek, noha ott élnek a szüleim. Különösen szezon közben sokkal jobb egy ilyen településen élni. Minden és mindenki közel van egymáshoz, a csapattársakkal könnyen össze lehet jönni. Leksand ráadásul kimondottan szép környezetben, egy tó partján fekszik.
– Ahogy kiveszem a szavaiból, a jégkorongélet vérkeringésébe még nem rázódott vissza.
– Egyelőre csak módjával. Tíz héten át csak száraz edzések lesznek, ebből hat hét a csapattal, majd négy egyénileg, utána megyünk jégre.
– A világbajnokságot azért követte?
– Inkább csak a végét, a negyeddöntőktől.
– S melyik csapatnak drukkolt? Vagy ez eleve buta kérdés?
– Természetesen a svédeknek, de nem olyan vérmesen, mint ahogy a magyar szurkolók nekünk Krakkóban. Megnézem a meccseiket, örülök, ha nyernek, de akkor sem vagyok vigasztalhatatlan, ha kikapnak, mint ezúttal az oroszoktól.
– Mi a véleménye a Kanada–Oroszország döntőről?
– Száz százalékig biztos voltam benne, hogy Kanada magabiztosan győzni fog. Ha a kanadaiak erős csapattal állnak ki, akkor rendre átgázolnak az oroszokon. Most is ez történt. Az oroszoknak van néhány kiváló játékosuk, de csapatként a kanadaiak sokkal jobbak, négy lényegében egyformán erős soruk van.
