Harminc éve volt az első, a „húszforintos” Vivicittá

Shares
Kerek István

Kerek István tavaly a 29 éves pólóban futott

1986. április 5-én indult a Vivicittá, ez volt az első magyarországi rendezés. Az egyik résztvevő, Kerek István ma is az ott kapott trikóban versenyez, amelyet akkor többen is – mint ereklyét – használat nélkül vittek haza.

Napra pontosan 30 éve 1580 futó ért célba a Vivicittán – 1263 férfi és 317 hölgy -, már akkor is a Margitszigetről indult és ott is zárult a verseny.

Az egyik ’szemtanú’, a BSI versenyeinek rendszeres résztvevője, Kerek István„1986, húsz forint volt a nevezési díj, ezért adtak egy Ellesse pólót, amelyet Olaszországból kaptak a szervezők. Többen is csak neveztek, felvették a pólót, aztán felszívódtak. Annyira értékes volt az a poló, az akkori teniszvilág kedvenc márkája. Én persze elindultam, csak ez a sztori rossz érzést szült bennem. Ilyen volt az akkori magyarok egy része…”

Miként a fenti kép is tanúskodik róla, Kerek István a tavalyi eseményen is ebben a pólóban futott. „Amikor a tizedik rendezés is eljött, csak akkor vettem fel a trikót, azóta pedig minden évben csak a Vivicittá napjára tartogatom, már kicsit ki is híztam. Nagyjából húsz Vivicittán vettem részt, különböző távokon, tavaly a félmaratonin. 1986-ban 12 kilométer volt a táv, s nem emlékszem, hogy lettek volna frissítőpontok az útvonalon, az akkori szervezés i színvonal meg sem közelítette a mait. Befutóérmet adtak, de csak az első valahány beérkezőnek.”

[Customads id=646335]

1984-ben az itáliai történelmi városok védelmében találták ki a Vivicittát, hogy a gyönyörű, de zsúfolt, és lassan lakhatatlanná váló városaik lakóit az olaszok ráébresszék lakóhelyük értékeire és megvédésére. Innen a verseny neve: Vivicittá. Kerek István és futótársai eleinte nem voltak tisztában azzal, hogy mi a szó jelentése.
„A Margitszigeten a bemondó világosított fel minket…Szeresd a várost! – így fordították, s a világon, több helyen azonos időpontban rendezték a versenyeket, s összesített eredménylistát is kiadtak.” Budapest már az esemény harmadik évében, 1986-ban bekapcsolódott a nemzetközi sorozatba.

A győztesek és a sorsoláson a szerencsésebbek táskát és futócipőt vihettek haza.

Kerek István szerint nem csak ez számított különlegesnek: „Érdekes rajtszámot kaptunk,  amikor befutottunk, le lehetett tépni róla egy perforált részt, mintha egy kupon lett volna, s ennek felmutatásával adták a frissítőt.”

Bővebb info a 2016-os 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futásról: www.futanet.hu és facebook.com/vivicittafutas