Három kis Polskit is elfogyasztott a 90 éves bajnoknő!
Magyarországon a nők jóval tovább élnek, mint a férfiak. Az átlag 69, illetve 77 év. Ezt a tényt is előrebocsátva elmondhatjuk: 90 éves korban a hölgyek már elég kevesen élnek, teniszütőt pedig tényleg csak a legritkább esetben vesznek kézbe.
E ritka kivételek egyike Szentirmay Erzsébet, akit mindmáig hetente négy alkalommal ott lehet találni a Vasas SC Pasaréti úti sporttelepén, a Körmöczy Zsuzsa nevét viselő teniszstadion valamelyik pályáján. A jövő hét végén egyik kedvenc versenyhelyszínére, Umagba utazik. Az egyik edzést követően beszélgettünk.
– Teniszező pályafutásommal kapcsolatosan azt tartom legfontosabbnak elmondani, hogy egészen a nyugdíjazásomig mindig napi nyolc órában dolgoztam. Végig a MÁV alkalmazásában álltam, az utolsó években a Vasúti Tudományos Kutatónál voltam állásban. Egyébként Zalaegerszegen tettem le a kereskedelmi érettségit, közben amatőr módon teniszezgettem. Igazából csak 24-25 éves koromban kezdtem komolyabban venni a teniszt. A Hősök teréhez közel laktam, gyalog jártam a közelben dolgozni és a Bajza utcában voltak azok a teniszpályák, melyeket már réges-régen beépítettek. Ezek privát pályák voltak, ahol egy kicsit ügyesedtem, majd csatlakoztam a BVSC teniszezőihez.
– Ott már foglalkoztak Önnel?
– Igen és máig hálás vagyok Csongár Árpádnak, aki kitűnő alapokat tudott adni a későbbi évek eredményes játékához. Ő nagyon hamar és nagyon sok mindenre megtanított és ahhoz is nagyon értett, hogy ambicionálja a tanítványait.
– Hogyan haladt előre a ranglétrán?
– Az első versenyem talán 1953-ban volt, a Feneketlen tónál, ahol megszereztem a III. osztályú minősítést. Arra viszont nagyon élénken emlékezem, hogy az I. osztályú lépcsőfokot már harmincon jóval felül tudtam teljesíteni. Ezt a minősítést azután több mint tíz éven keresztül sikerült megtartanom. Néhány év múlva többen is kinőttük a BVSC színvonalát és ekkor átigazoltunk a Budapesti Petőfibe, amely később VTSK néven funkcionált. Itt versenyeztem legtovább, legalább harminc évig a Fővárosi Tanács együttesét erősítettem.
– Melyek voltak a legjobb eredményei?
– Országos bajnokságot nem nyertem. Legnagyobb sikeremként azt tartom számon, hogy a Vasas sokszoros országos bajnokát, Szabó Évát sikerült döntő szett játszására kényszerítenem. A munkahelyi elfoglaltságaim miatt csak hétvégi versenyeken vehettem részt. Közben elvégeztem az edzőképzőt is, így munkaviszonyom utolsó éveiben már oktatást is vállalhattam. Annak idején még 55 éves korban nyugdíjba lehetett menni. Én azonnal ki is használtam ezt a lehetőséget, hogy minél több időt tölthessek a teniszpályákon. Az akkor még működött Kisstadionban rengeteg gyereket oktattunk. Mivel saját gyermekem nem volt, így ezt a hiányérzetemet is bepótolhattam ott.
– Edzősködését a Városmajorban fejezte be.
– Előbb a junior leány csapat edzéseit vezettem, majd átvettem a tenisziskola sokrétű szervezési tevékenységet igénylő vezetését.
– Amióta nyugdíjas, sokkal többet versenyez, mint a megelőző időszakban.
– Nem egyszerűen csak többet versenyezhettem, hanem felszabadultan játszhattam, s mehettem egyik versenyről a másikra. Sikereim nagy részét is a korosztályos vetélkedések során értem el. Legszívesebben Törökországban, Antalya közelében, egy hatalmas teniszcentrumban játszottam, ahol nem kevesebb, mint 60 pálya volt egy térségben. Számos alkalommal megszereztem korosztályomban a világ- és Európa-bajnoki címet is. A +85 évesek kategóriájában vegyespárosban, egy olasz partnerrel, Sorgéval három éve másodikok lettünk, két éve pedig megnyertük korosztályunk versenyét. Ez Umagban történt. Az utolsó alkalommal kértem a versenybírókat, hogy korábban kezdjék a mi döntőnket, mert még világosban haza szeretnék érni. Le is vezettem a 600 kilométert kis kocsimmal, egy Citroen 3-mal úgy, hogy este fél nyolckor már itthon is voltam. A hat és fél órás időhöz bizony nyomni kellett a gázpedált, olykor még a sebességi határokat is feszegettem.
– Mióta tetszik vezetni?
– Ó, már vagy 50 éve, még a kis Polskival kezdtem, ezekből „elfogyasztottam” hármat is… Ha nem teniszezek, nem autózok ennyit, s nem jutok el nagyon sok, szép helyre. Rengeteg mindent köszönhetek ennek a csodás sportágnak, amelynek versenyeit nézni is nagy élvezet számomra.
– Feltehetően vannak kedvencei is?
– Sok-sok éve a svájci Federer a kedvencem, de a szerb Djokovicsot is szeretem, mert elég színes játéka van és a győzelemhez szükséges agresszivitással is rendelkezik. Federert nagyon sajnáltam, amikor Wimbledonban kikapott a délafrikai Andersontól! Ráadásul az amerikai bajnokságon is korán búcsúzni kényszerült! A fiatalabbak közül elsősorban az osztrák Thiemet említeném, miként a magyar Fucsovics Mártonról is jó véleményem van. Szépen kivitelezett ütésekkel dolgozik, s jól követi a hosszú labdameneteket is.
– És Babos Tímea?
– Ő eléggé össze-vissza játszik, gyakran 1-2 lépést sem tesz meg azért, hogy a labdát játékban tartsa. Őt fejben kellene egy kicsit átalakítani.… Vele ellentétes stílusban játszik a kedvencem, a német Kerber, akiben bőven van küzdőképesség, aki minden labdáért megküzd – szemben Babossal.
– Taróczy Balázs?
– Őt egészen kisgyermek korától jól ismerem, reggeltől estig kinn volt a Feneketlen tónál, a „BLÖKE” pályán. Családjukkal van egy közös élményem. A Vasas – BSE csapatbajnoki meccsen összekerültem nővérével, Nórával, akivel olyan hosszú meccset játszottunk, hogy másnap kellett befejeznünk. Egyébként megjegyezném, hogy kétszer nyertünk bajnokságot a BSE-vel.
– Amikor nem teniszezik, mivel telik az ideje?
– Olyankor igyekszem a háztartásbeli lemaradásaimat bepótolni. Nagyon szeretek főzni! A férjem életében a húsoknak jutott komoly szerep, az utóbbi években viszont elsősorban a párolt zöldségeket és a salátákat részesítem előnyben. És a rakott karfiolt el ne felejtsem megemlíteni!
(Budai Polgár / jochapress)
