Három magyar küzd komoly eséllyel a hegyikerékpáros kvótákért

Shares

kerékpár_hegyi

Bogár Gábor, a magyar Waberer’s evopro MTB Team hegyikerékpáros csapat sportigazgatója jelentette ezt ki az együttes csapatbemutatóján, utalva a férfiversenyzőkre. A kijutás a pekingi és londoni induló Parti András, valamint „újoncként” Juhász Zsolt között dőlhet el. A nőknél a szintén Londonban rajthoz állt Benkó Barbara lehet esélyes…

A mountain-bike az 1996-os atlantai olimpián szerepelt először az ötkarikás programban, az első magyar hegyikerekes olimpikon Vinczeffy Zsolt volt, aki Athénban képviselte Magyarországot.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a május 25-én záruló kvalifikációs ranglistába a nemzetek három legjobb bringásának eredménye számít bele, s az akkori rangsor első 24 országa indíthat majd versenyzőt Rio de Janeiróban. A magyaroknak arra van esélyük, hogy az egy kvótát jelentő 14-24. hely között végezzenek.

Bogár Gábor kifejtette, a kétéves kvalifikáció első, 2014-2015-ös időszakában a 23. helyet szerezték meg a magyarok, a tavaly májusban indult második idényben pedig jelenleg a 16. helyet foglalják el. „Mivel a két pozíció átlagát veszik majd, így jelenleg kvalifikációs helyen állunk” – állapította meg a sportvezető, aki hozzáfűzte, amennyiben nem jön közbe sérülés vagy betegség, jó esély van arra, hogy a záráskor a legjobb húsz között legyenek a magyarok.

A hazai kerékpáros szövetség elnökségének döntése alapján a ranglistán jelenleg 52. Juhász Zsolt és a 60. Parti András között dőlhet el – a három előre kijelölt verseny eredményei alapján -, hogy kvótaszerzés esetén ki utazik Rióba.

Parti András és Juhász Zsolt mellett Szatmáry András és Vigh Zoltán alkotja a csapatot. A versenyzők társaikkal Cipruson a hét végén, majd egy hétre rá olimpiai kvalifikációs pontokért indulnak harcba. Ezt követően Törökországban, Szerbiában, majd a májusi, svédországi Európa-bajnokságon és egy németországi világkupán tekernek tovább Rióért.

A nők között a londoni olimpikon Benkó Barbara küzd a pontokért, hogy másodszor is ötkarikás résztvevő lehessen.

(MOB-MTI, fotó: Facebook)