Három magyar olimpikon áll rajthoz Tiszaújvárosban

Shares

triatlonnagyhetplakat_2016_2Három nemzetközi versenyt, az ifjúsági Európa-bajnokságot, a junior Európa Kupát és a 20. ITU világkupát is magában foglalja a 18. Triatlon Nagyhét, amelyre péntektől jövő vasárnapig kerül sor Tiszaújvárosban.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szombati, 30 ország sportolóit felvonultató ifjúsági Eb-n a sportág történetében először egyéniben is összemérhetik tudásukat a korosztály legjobbjai. Az utánpótlás-versenyt a helyszínen tekinti meg Marisol Casado, a nemzetközi szövetség (ITU) spanyol, és Renato Bertrandi, az európai szövetség olasz elnöke is.

A 20. ITU világkupa mezőnyét 28 ország 90 férfi, illetve 22 ország közel 60 női sportolója alkotja majd. Az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpia négy magyar indulója közül ifj. Faldum Gábor, Tóth Tamás, valamint Vanek Margit is rajthoz áll Tiszaújvárosban, Kovács Zsófia viszont a verseny ideje alatt Spanyolországban folytatja felkészülését. Tavaly Faldum a második, Tóth a negyedik, Vanek Margit pedig a harmadik helyen végzett.

Hosszú sérüléséből felépülve ismét a legjobbak között versenyez Vanek Ákos is, aki 2014-ben első magyarként nyert világkupa-futamot.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy kulturális programokkal színesítik a sporteseményt, a Triatlon Nagyhét nyitónapján az Omega ad koncertet, és a folytatásban is további zenekarok és előadók váltják egymást a Főtér színpadjain.

(MTI)