Hat súlyemelő készül Tatán a grúziai Eb-re

Shares
Nagy Péter

Nagy Péter

Hat súlyemelő készül a tatai edzőtáborban az április 9. és 18. között esedékes grúziai Európa-bajnokságra.

Egy hónappal a rajt előtt a válogatott tagjai immár a hét minden napján, tehát szombaton és vasárnap is edzenek, köztük az a hat emelő, aki biztos indulónak számít a tbiliszi Eb-n. Ördögh István szövetségi kapitány jelölése alapján négy férfi – Baranyai János, Gyurkovics Ferenc, Nagy Péter és Soóky Zoltán -, s két női versenyző – Bazsó Bianka és Nagy Nikolett – mutatja majd meg a kontinensviadalon, hogy mennyire sikerült jól a felkészülése.

A szakvezetés a pontszerzésre esélyeseknek szavazott bizalmat, a legjobb szereplést pedig a két Nagytól, a korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes, 63 kilogrammos Nikolettától és névrokonától, az ólomsúlyban korábban fogásnemi Eb-bronzot szerzett Pétertől várják.

Hirdetés

Dobos Imre, a honi sportági szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a sérülés miatt hosszabb kihagyás után visszatért ózdi Nagy Nikoletta most kezdi visszanyerni régi formáját, s a „szegedi óriás”, Nagy Péter is a legjobb hat között végezhet.

Utóbbi kivételével valamennyi Eb-indulónak jelölt emelő ott lesz a március 21-i, szombathelyi Savaria Kupán, amely egyben a kontinensviadal előtti felmérő verseny is lesz számukra. Az anyagi ösztönzés is jó eredményekre sarkallhatja őket, mivel – amint azt az elnök elmondta – az abszolút értékelésben legjobb három mindkét nemnél pénzdíjazásban részesül.  Nevezetesen az első helyezett 500 eurót, a második 300, a harmadik pedig 200 eurót kap jutalmul.

(MTI)