Hatodik lett Kovács Sarolta a fedettpályás öttusa-idénynyitó

Shares
Kovács Sarolta. Fotó: Róth Tamás

Kovács Sarolta. Fotó: Róth Tamás

A magyarok közül a hatodik helyen záró Kovács Sarolta szerepelt a legjobban szombaton a Peridot fedettpályás öttusaviadal női versenyében. A budapesti idénynyitó 36 fős női döntőjébe került öt hazai öttusázó közül a válogatott két erőssége, a 2013-ban Európa-bajnok Földházi Zsófia és a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes, már riói olimpiai kvótás Kovács Sarolta szerepelt a legjobban.

Mindketten az úszásban jeleskedtek leginkább – a harmadik, illetve a második legjobb időt érték el -, míg vívásban és lovaglásban a középmezőnyben zártak.

A futásból és lövészetből álló kombinált szám előtt Földházi az ötödik, Kovács a hetedik helyen állt, ám előbbi elővigyázatosságból visszalépett – Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint korábbi lábsérülése miatt.

Kovács a nyolcadik legjobb eredményt hozta össze a kombinált számban, ami összesítésben hatodik helyet ért a számára. A fiatalok – Boros Alexandra, Zs. Tóth Anna és Barta Luca – számára a tapasztalatszerzést szolgálta a verseny.

Peridot fedettpályás öttusaviadal

1. Kate French (brit) 1360 pont
2. Ieva Serapinaite (litván) 1358
3. Joanna Muir (brit) 1353
…6. Kovács Sarolta 1341

Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik meg.

(MTI)

 

Közzétette: Tamás Róth – 2016. január 23.