Hatodikként végzett a női párbajtőrcsapat

Shares

Szasz Emese_FlamingoA hatodik helyen fejezte be szereplését a magyar női párbajtőr-válogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

A nyolcaddöntős győzelem és a negyeddöntős vereség után a Szász Emese, Antal Edina, Budai Dorina, Révész Julianna összetételű négyesre további két mérkőzés várt. Mindkettő kiélezett küzdelmet hozott: előbb egy tussal nyert a franciák ellen, majd eggyel kikapott az ukránoktól a magyar csapat.

A franciák ellen a kilencedik párban az egyéniben bronzérmes Szász – a verseny honlapja szerint – kéttusos hátrányban ment fel a pástra Marie Florence Candassamyval szemben, és sikerült egyenlítenie, majd a hosszabbításban a győztes találatot is ő adta.

Hasonlóan alakult az ötödik helyért rendezett összecsapás is. Szász a végén a Londonban olimpiai bajnok, tavaly, Kazanyban vb-bronzérmes Jana Semjakinával vívott, egytusos hátrányát ledolgozta, a ráadásban viszont ezúttal nem ő, hanem ukrán ellenfele volt pontosabb.

A riói olimpián női párbajtőrben csapatversenyt is rendeznek, így elsősorban a válogatottnak érdemes kvótát szereznie. Ha ez összejönne, az egyéni versenyben is indulhatna automatikusan három magyar a jövő évi nyári játékokon. A 11 hónapos kvalifikációs időszak május elején kezdődött. A kvótákat a jövő április elején érvényes ranglista alapján osztják. Csapatban öt világkupaversenyen, valamint kontinensbajnokságon és világbajnokságon lehet pontokat gyűjteni.

A végeredmény: 1. Románia, 2. Észtország, 3. Olaszország, … 6. Magyarország (Szász Emese, Antal Edina, Budai Dorina, Révész Julianna)

Kilencedik lett a férfi tőrválogatott

Utolsó mérkőzésének megnyerésével a kilencedik helyen végzett a magyar férfi tőrválogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon kedden.

A Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Mátyás Bálint, Dósa Dániel alkotta csapat – azt követően, hogy a nyolcaddöntőben kikapott a britektől, majd az alsóházban megverte a cseheket – harmadik pástra lépése alkalmával a törökök ellen is nyert, mégpedig végig vezetve, magabiztosan.

MTI