Hazai sikerek a MOL Ligában

Shares

DHK_FTCMindhárom pénteki mérkőzésen a hazai csapat győzött a jégkorong MOL Liga alapszakaszában. A Debrecen és a Brassó rendes játékidőben, a Fehérvári Titánok együttese pedig hosszabbítás után nyert.

A hajdúságiak jól kezdték a mérkőzést, már a 3. percben megszerezték a vezetést a korábbi FTC-csatár, Dancsfalvi révén, majd az első harmad hajrájában Kocsetkov góljával kihasználták második emberelőnyüket. A meccs felénél a fővárosiak új igazolása, Carter Shinkaruk szépített, hiába, a folytatásban csak hazai gól született. Három perccel később Berta Ákos visszaállította a kétgólos különbséget, míg a 38. és az 51. percben Németh Attila talált be előbb Sevela, majd a záró húsz percre érkező Soós László kapujába. A Debrecen 5-1-re nyert, sikerüket némileg beárnyalja légiósaik fegyelmezetlensége, ugyanis Piszkunov és Orlov kapus is 10 perces fegyelmit kapott a meccs során

Greg Kjell Lindqvist, FTC: „Egy rossz cserének köszönhetően kaptuk az első gólt, a másodikat pedig egy nevetséges kiállítás nyomán, így két gólos hátrányba kerültünk az 1. harmad végére. A másodikban megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, de védelmi hibák után, szinte semmiből megint betaláltak és ezután már csak futottunk az eredmény után. Ugyanolyan gyenge napot fogtunk ki, mint Dunaújvárosban, semmi nem jött össze, az üres kapu sem. Hétfőtől megkezdjük a felkészülést a következő feladatokra.”

Evgeni Muhin, DHK: „Nagyon fegyelmezetten hokiztunk ma este, a védelem különösen jól dolgozott. Mivel tegnap is játszottunk, volt egy olyan pillanat, amikor nem voltam biztos benne, hogy végigbírjuk a mérkőzést. A szezon elején elvégzett munkának köszönhetően azonban végig bírtuk a tempót. Ez egy olyan meccs volt, amelyen az ellenfél minden hibáját sikerült kihasználni. Két nap alatt 11 gólt szereztünk és csak egyet kaptunk, ami önmagáért beszél. Kezdett összeállni a védekezés, jó volt az összhang a kapus és a védelem között és jól segítettek vissza a támadók is. Elégedett vagyok.”

MOL Liga:

Debreceni HK – Ferencvárosi TC 5-1 (2-0, 2-1, 1-0)
Gól: Dancsafalvi Norbert (3.), Szergej Kocsetkov (18., emberelőnyben), BErta Ákos (35.), Németh Attila (38., 51., emberhátrányban), ill. Carter Shinkaruk (32., emberelőnyben)

Fehérvári Titánok – HK Beograd 4-3 (2-1, 0-1, 1-1, 1-0), hosszabbítás után
Gól: Preston Shupe (2., 8.), Vincze Péter (58.), Devon Krogh (61., emberelőnyben), ill. Hugo Turcotte (6.), Daniel Despotovic (36., emberelőnyben), Robert Sabados (47.),

Corona Brasov – SC Csíkszereda 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)
Gól: Richard Filip (12.), Nagy István (39.), Petres Magor Tivadar (43.), Ian McFonald (60., üres kapuba), ill. Molnár Zsombor (6.), Moldován Ervin (25.)

A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék            13 10   1   –   2  52-22  32 pont
2. MAC Budapest                13  9   1   2   1  51-20  31
3. Corona Brasov               16  7   4   –   5  56-43  29
4. UTE                         13  8   1   –   4  47-35  26
5. FTC                         14  8   –   2   4  47-46  26
6. Dunaújvárosi Acélbikák      12  6   1   1   4  47-30  21
7. Debrecen                    13  5   1   1   6  51-41  18
8. Fehérvári Titánok           13  2   3   4   4  31-45  16
9. Dunarea Galati              15  2   3   1   9  42-66  13
10. SC Csíkszereda              14  2   –   2  10  36-72   8
11. HK Beograd                  14  1   –   2  11  34-74   5

Forrás: jegkorongszovetseg.hu