Hegedűs Csaba: A világ birkózói ünnepelni jönnek Budapestre!

Shares

birkózás 4_Hegedűs CsabaA Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnapi döntése után a világ birkózói ünnepelni érkeznek Budapestre Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke szerint, aki a jövő hétfőn kezdődő világbajnokságon kiemelkedő szereplést vár a magyar csapattól.

A szervező bizottságot is vezető Hegedűs jelezte, hogy a birkózás olimpián maradásért vívott több hónapos küzdelme miatt a vb-szervezés is nehézségekbe ütközött. Hozzátette, a vasárnapi NOB-döntés után – amely biztosította a sportág helyét a 2020-as és 2024-es játékokon – reményei szerint a birkózás túl van a nehézségeken.

A sportvezető bízik benne, hogy minden éremből szerez a csapat, méghozzá többet is a Papp László Budapest Sportarénában.

Lőrincz Tamást, ( a képen Módos Péter balról) a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájának olimpiai ezüstérmesét, idei Európa-bajnokát egyértelmű favoritnak nevezte, de azt is hangsúlyozta, számára a csapat minden tagja potenciális pontszerző, éremvárományos.

birkózás 5_Módos Péter_Lőrincz Tamás

 

Lőrincz elmondta: nem akar nagy kijelentéseket tenni, ezért csak annyit jegyez meg, hogy a válogatott minden munkát elvégzett, és mivel a sérülések is elkerülték a csapatot, így ő maga is nagyon magabiztosan várja a világbajnoki küzdelmeket.

A világbajnokság pontos indulói létszámát egyelőre nem tudni, mert a végleges név birkózás 2_kabalafiguraszerinti nevezéseket még sokan nem adták le. Az ugyanakkor biztos, hogy a női birkózás két legnagyobb alakja, az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok japán Josida Szaori és Icso Kaori szőnyegre lép az arénában, ahol összesen hét világbajnoki címvédő szerepel majd.

A sajtóeseményen Hegedűs gratulált Thomas Bach új NOB-elnöknek, és ismét reményét fejezte ki, hogy a német sportdiplomata el tud látogatni a világbajnokságra. A jelenlévők megemlékeztek a kedden elhunyt Gurics Görgy olimpiai bronzérmes, világbajnok birkózóról, mesteredzőről, aki több mint egy évtizeden át irányította a magyar válogatottat.

birkózás 3_Gáspár Tamás  A vb-n felveszik a sportág Hírességek Csarnokába Kocsis Ferencet, Moszkva olimpiai bajnokát és Gáspár Tamás világbajnokot, a magyar szövetség igazgatóját.

A hazai csapatban a héten egy változás történt, miután Sleisz Gabriella (63 kg) kézközépcsont-törést szenvedett. Helyette Sándor Klaudia lép majd szőnyegre.

Forrás: MTI, fotók: jochapress.hu