Hertha-döntés: Dárdait visszarendelik Berlinbe

Shares

foci_Dárdai, 440, jó, EP, AFPMichael Preetz, a Hertha BSC menedzsere egyértelműen kijelentette, hogy Dárdai Pál nem marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Természetes, hogy a sikerek után most nyomást gyakorolnak rá, de a kezdetekkor ő maga sem hagyott kételyt afelől, hogy a magyarországi küldetése kedden véget ér. Nem kétséges, hogy vége a kapitányi munkájának, és az oroszok elleni találkozót követően százszázalékosan a Herthánál elvégzendő munkára és az edzői tanulmányaira koncentrál majd” – nyilatkozta a Kicker című sportnapilap honlapjának hétfőn Preetz.

Dárdai Pál Pintér Attilát váltotta a magyar válogatott kispadján, a csapat októberben 1-1-es döntetlent ért el vele a románok otthonában, majd Feröeren 1-0-ra nyert, múlt pénteken pedig hazai pályán ugyanilyen arányban diadalmaskodott a finn együttes felett Európa-bajnoki selejtezőn.

A berlini klub utánpótlásában fontos szerepet betöltő, 38 éves Dárdai kinevezésekor azt mondta, csak erre a három tétmérkőzésre, illetve a keddi, oroszok elleni barátságos találkozóra vállalta el a felkérést, ám pénteken a finnek elleni összecsapást követően már úgy fogalmazott, értékelni kell a helyzetet és csak ezt követően dönt a folytatásról.

Dárdai Pál és a válogatott hétfői sajtótájékoztatóról itt olvashat.

(MTI, mno.hu)