Hét magyar aranyérem született Pitestiben

Shares

biben_bako_gyoz_pitestiA magyar egységek tizenegy számban végeztek dobogós helyen Pitestiben az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság második döntős napján vasárnap, így Magyarország 7 arany-, 8 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta a vb-t.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a korosztályos magyar együttes a világbajnokság legeredményesebb nemzete lett.

A vasárnap délelőtti, 200 méteres döntők során a magyarok öt érmet gyűjtöttek. Az U23-as mezőnyben világbajnok lett a kajakos Birkás Balázs.

„Tudtam, hogy szoros lesz, a középfutamokban is láttam, hogy nehéz itt nyerni – nyilatkozta Birkás Balázs. – A pálya végén hibáztam is egy kicsit, az egyik húzásban elcsúszott a kezem a lapáton, ezért az utolsó 20 méter nem volt az igazi, szerencse, hogy kitartott az előnyöm.”

Lucz Dóra (U23 K-1), Balla Virág (U23 C-1) és Orosz Adrienn (ifjúsági K-1) ezüstérmet szerzett, Hajdu Jonatán (U23 C-1) pedig harmadik lett.

A szám felnőtt Európa-bajnokát az U23-as mezőnyben az új-zélandi Aimee Fischer verte meg, aki éppen Lucz Dórától kapott ki a májusi szegedi világkupán.

„Már a világkupán láttam, hogy Aimee nagyon gyors, így nem okozott most meglepetést. Úgy érzem, hogy jó pályát mentem, a felnőtt világbajnokságra pihentebben, jobb formában érkezem majd és megpróbálok ott is a legjobbak közé kerülni” – mondta Lucz Dóra.

Délután az ötszáz méteres döntőkben hat érmet szereztek a magyar fiatalok. Kajak egyesben nyerni tudott az ifik között Gazsó Alida Dorka és Varga Ádám, ifi párosban pedig a Biben Karina, Bakó Olga egység.

„Úgy építettem fel a pályát, hogy csinálok egy kemény rajtot, aztán átmegyek utazóba és 250 méternél ellépek. Ez sikerült is, bár a rajtom nem volt az igazi, de utána fokozatosan hoztam fel a többi hajót, majd megléptem tőlük. Ez a siker nagy löketet adott a jövő évre is, így már tudom, hogy fejben is össze tudom szedni magam bármilyen fontos versenyre” – mondta Gazsó Alida Dorka.

„Nem számítottam a győzelemre, csak dobogós helyezésben reménykedtem, így most még jobban örülök az eredménynek. A befutó után egyébként nem láttam, hogy hányadik lettem” – mondta Varga Ádám.

„Szerettünk volna egy jót rajtolni, aztán elnyújtott utazót menni és indítani 250-nél, kétszáznál és az utolsó száznál is, ez lett az eredménye” – mondta Bakó Olga. – „Reméltem, hogy nyerhetünk, azt viszont nem gondoltam, hogy ekkora különbséggel. Szerintem annak köszönhetjük a sikert, hogy fejben nagyon összeszedettek voltunk.”

Ezüstérmet szerzett a Zombori Dominik, Kállai Róbert Gida, Slihoczki Ádám, Szőke Attila összetételű férfi ifi C-4, valamint a Nagy Bianka, Bragato Giada női kenupáros, míg a Racskó Fruzsina, Malcsiner Eszter U23-as női kajakos duónak bronzérem jutott.

„Elégedett vagyok az eredményekkel, bár jó lett volna a nyolc ezüstéremből néhányat aranyra váltani, és sok esetben erre volt reális esélyünk” – értékelte a magyar szövetség honlapján a világbajnokságot Dónusz Éva, utánpótlás szövetségi kapitány.

Forrás: MKKSZ/MTI