Hetedszer aranyérmes a Körmend

Shares
 Stanley Burrell, a Szolnoki Olaj KK (j) és Parish Petty, az Egis Körmend játékosa. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Stanley Burrell, a Szolnoki Olaj KK (j) és Parish Petty, az Egis Körmend játékosa. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Körmend fennállása során hetedszer hódította el a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi döntőben legyőzte a címvédő Szolnokot a budapesti Syma Carnokban.

A bajnok Szolnok a második legjobb mérleggel áll az NB I tabelláján az Atomerőmű mögött úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a paksiaknál, míg a Körmend ötödik. Mindkét együttes hatszor nyerte meg előzőleg a Magyar Kupát, és holtversenyben az örökrangsor második helyén állt a 17-szeres győztes Bp. Honvéd mögött.

Az 59. alkalommal kiírt MK fináléja kiegyenlített nyitónegyedet hozott, majd az Európa Kupa második csoportkörébe jutott szolnokiak főként Vojvoda Dávidnak köszönhetően 11 ponttal elhúztak (36-25). A nagyszünetben 36-27 volt az állás, Vojvoda pedig 17 pontnál tartott.

[Customads id=646335]

Fordulás után Trey McKinney révén 44-35-ről egy 14-0-ás rohammal fordítottak a lendületbe jövő vasiak, az utolsó negyed már 44-49-ről indult. A címvédő Tisza-partiak továbbra sem tudtak felpörögni, míg a Körmend tovább szárnyalt, így 1990, 1993, 1994, 1995, 1997 és 1998 után hetedszer ünnepelhetett kupasikert.

A 2014-ben bevezetett lebonyolítási rendszer szerint az NB I első nyolc helyén álló csapat került be a semleges helyszínen rendezett MK-ba, amelynek győztese idén egymillió, az ezüstérmes 500 ezer, a bronzérmes pedig 300 ezer forint jutalmat kap.

Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa, döntő:

Egis Körmend – Szolnoki Olaj 68-55 (17-18, 10-18, 22-8, 19-11)
Szolnok: Wittmann 6/6, Kovács P. 3/3, VOJVODA 18/3, Milosevics 8, Gregory 2. Csere: Burrell 9/9, KELLER 5, Boriszov -, Jones 4.
Körmend: PETTY 19/6, CHANNELS 13/3, MCKINNEY-JONES 20/6, Farkas -, Duinker 8. Csere: TÓTH N. 6, Ferencz -, Lakosa -, Dickerson 2.

(MTI)

 Keller Ákos, a Szolnoki Olaj KK (b, lent) és Parish Petty, az Egis Körmend (fent) játékosa a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében játszott Szolnoki Olaj KK - Egis Körmend mérkőzésen a budapesti SYMA Rendezvényközpontban 2016. február 21-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Keller Ákos, a Szolnoki Olaj KK (b, lent) és Parish Petty, az Egis Körmend (fent) játékosa. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt