Hetedszer aranyérmes a Sopron

Shares
Pécs, 2017. április 2. UNIQA Sopron csapata, miután a Killik László Női Magyar Kupa döntőjében 94-64-re győzött a VBW CEKK Cegléd csapata ellen Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban 2017. április 2-án. A Sopron hetedszer szerezte meg a kupát. MTI Fotó: Varga György

UNIQA Sopron csapata, miután a Killik László Női Magyar Kupa döntőjében 94-64-re győzött a VBW CEKK Cegléd csapata ellen Pécsett. MTI Fotó: Varga György

A Sopron fennállása során hetedszer hódította el vasárnap a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a pécsi döntőben 94-64-re legyőzte a Ceglédet.

A fennállásuk első kupadöntőjét játszó alföldiek hat ponttal elhúztak az első negyedben, de a 18. – és sorozatban 12. – MK-fináléját vívó Sopron 13-13-nál egyenlített. Újabb ceglédi kosarak után a bajnoki címvédő Yvonne Turner triplájával, 24-23-nál átvette a vezetést. A Ceglédnél a kezdőötösből négyen is végigjátszották pihenő nélkül a szombati elődöntőt a Pécs ellen, és ezúttal is a Sopronnak volt „hosszabb a kispadja”, ennek ellenére ismét a CEKK került előnybe. A félidőben aztán már 44-40 volt a tavaly ezüstérmes Sopron javára.

Térfélcsere után Sterbenz László együttese egy 11-2-es rohammal meglépett az Európa Kupa-negyeddöntős Ceglédtől (55-42), és a 28-10-re hozott harmadik negyed végül sorsdöntőnek bizonyult. A 72-50-ről induló zárószakaszban már csak a soproni siker mértéke volt kérdéses. A találkozó legjobbja a Sopront erősítő amerikai Shenise Johnson lett 31 ponttal.

Hirdetés

Sterbenz László: „Köszönjük valamennyi támogatónknak, hogy ilyen csapatunk van, a lányok ezúttal is igencsak kitettek magukért. Szeretnénk olyanok lenni, mint a Beatles – már Hamburgban is jól játszott, de igazából Liverpoolban vált naggyá. Hasonlóképpen mi is szeretnénk még fejlődni.”

Cziczás László: „Számunkra ez a döntő arannyal ért fel. Egy félidőn keresztül tartani tudtuk a tempót a fantasztikus Sopronnal, amely megérdemelten lett kupagyőztes, de úgy gondolom, ennek a kosárhétvégének mi voltunk a valódi győztesei.”

A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013 és 2015 után hetedszer ünnepelhetett kupaaranyat.

A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap. A kupa névadója, a tavaly 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.

Killik László Magyar Kupa

Döntő: 

Uniqa Sopron — VBW CEKK Cegléd 94-64 (27-25, 17-15, 28-10, 22-14)
Sopron: Turner 21/15, Fegyverneky 4, Johnson 31/15, Crvendakics 9/3, George 14. Csere: Krjnic 5, Dubei, Határ 4, Ajdukovics 6, Weninger, Czukor, Bakó. Edző: Sterbenz László
Cegléd: Medgyessy 6, Katona 9, Skoric 22/6, Nagy-Bujdosó 17/9, Serbán 6. Csere: Kányási, Ruttner 2, Kobolák 2, Filipovicz. Edző: Cziczás László

A 3. helyért:
CMB Cargo UNI Győr – PEAC-Pécs 71-66 (22-15, 11-18, 15-20, 23-13)