Hetven éves Erdős Sándor

Shares

Vívás_Erdős SándorErdős Sándor olimpiai és világbajnok magyar párbajtőrvívó augusztus 21-én ünnepli 70. születésnapját.

Erdős Sándor 1960-tól Gábor bátyja példáját követve kezdett vívni, a Vasutasok híres szakosztályában. 1965-ben ifjúsági magyar bajnok lett párbajtőrvívásban. Ugyanebben az évben szerepelt Rotterdamban az ifjúsági világbajnokságon, de nem ért el helyezést. Ezt követően bevonult sorkatonának, szolgálati ideje alatt nem vívhatott. 1967-ben a teheráni ifjúsági vb-n harmadik lett. Ekkor lett felnőtt válogatott.

Az 1968-as olimpiai csapatba nem került be, tartalékként vették figyelembe. 1969-ben magyar bajnok és ranglistavezető volt, de az olimpiai bajnok párbajtőrcsapaton nem változtattak, így nem indulhatott a vb-n.

A mexikói olimpia után a szolnoki B. Nagy Pált váltotta fel az akkori idők kiváló együttesében. Ankarában (1970) majd Bécsben (1971) a világbajnokságon és Münchenben az olimpián tagja volt a Kulcsár Győző, dr. Fenyvesi Csaba, Schmitt Pál, Erdős Sándor, Osztrics István összeállítású magyar csapatnak.

Az olimpiát követő években ismét csapatérmeket szerzett a vb-ken: 1973-ban ezüstöt, 1974-ben és 1975-ben bronzot. Az 1976-os montréali olimpián negyedik helyezett lett a párbajtőrcsapattal, és a tőrcsapatban is szerepelt, amivel 7. helyezést ért el. 1980-ban nem került be az olimpiai csapatba, ekkor felhagyott a versenysporttal. Megbízható csapatember volt.

1971-ben az Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász végzettséget, 1976-ban a Testnevelési Főiskolán vívóedzői, később vívó szakedzői oklevelet szerzett.

A sportéletből történt visszavonulása óta üzletemberként tevékenykedett.

(MOB, Fotó: Archivum)

München, 1972. szeptember 9. Dr. Fenyvesi Csaba (b) (egyéniben is aranyérmet szerzett), Schmitt Pál (b2), dr. Osztrics István (k), Erdõs Sándor (j2) és Kulcsár Gyõzõ (egyéniben 3. helyezett), az olimpiai bajnok magyar párbajtõrcsapat tagjai a díjkiosztó ünnepség után a müncheni nyári olimpiai játékokon. MTI Fotó: Pálfai Gábor

München, 1972. szeptember 9.
Dr. Fenyvesi Csaba (b) (egyéniben is aranyérmet szerzett), Schmitt Pál (b2), dr. Osztrics István (k), Erdõs Sándor (j2) és Kulcsár Gyõzõ (egyéniben 3. helyezett), az olimpiai bajnok magyar párbajtõrcsapat tagjai a díjkiosztó ünnepség után a müncheni nyári olimpiai játékokon.
MTI Fotó: Pálfai Gábor