Hidegzuhany után idegháborúban nyert a Löwen, Szegeden veszíthet!

Shares
kézi_Löwen, Nikolaj Jacobsen, 440, mz.de

A Löwen mestere nagyon örülhetett az egygólos sikernek. Fotó: mz.de

A német kézilabda Bundesligában csütörtökön este Lipcsében vendégszerepelt a RN Löwen, a Szeged vasárnapi BL-csoportbeli ellenfele. A tavalyi német bajnok kínkeserves, egygólos győzelmet aratott: 25-24(15-12) arányban nyert.

Az összecsapás a Löwen szempontjából hidegzuhannyal indult, hiszen a lipcseiek 7-3-as vezetés szereztek.  Átjáróház volt ekkor a Nikolaj Jacobsen legénysége által felhúzott védőfal. Időkérést követően azután pillanatok alatt egyenlítettek a vendégek (7-7), s akkor azt lehetett hinni, hogy beindul a Löwen-henger. Helyette inkább a Lipcse esett vissza, s így alakulhatott ki a félidei három gólos előny. (15-12)

A térfélcserét követően sem sziporkázott a Löwen, amelyben a kulcsfigura, Andy Schmid mélyen a tőle megszokott szint alatt teljesített. Az ő gyenge játéka pedig azt is bizonyította, hogy a Löwen csapatjátéka túlontúl az ő eredményességének a függvénye. Mivel Schmid a biztosan belőtt heteseken kívül leginkább csak szenvedett, a mannheimiek is végigkínlódták a 60 percet. Ha a Leipzig gárdája csak kicsit jobban koncentrál, simán megnyerhette volna a találkozót, amelynek során a vendégek enyhe bírói hátszélet is élvezhettek.

A Löwenből annak ellenére is hiányzott a másik vezéregyéniség, a Párizsba távozott Gensheimer, hogy a helyére szerződtetett Manaszkov erős közepes teljesítményt nyújtott. Olyan kiugró produkcióra azonban tőle nem lehet számítani, mint amilyenre Gensheimer bármikor képes volt.

Jacobsen több játékosa közül elsősorban az ezen a napon bravúrok sorát bemutató kapust, Appelgreent kell kiemelni, akinek igen komoly része van a végül megszületett, egygólos sikerben. Hogy mennyire labilis volt a német bajnok játéka, arra a legjellemzőbb a „Mannheimer Morgen” minősítése, ahol „idegkrimi” címmel illették a helyi kedvencek lipcsei 60 percét.

Mit várhatunk ezek után élcsapatainktól a hétvégi BL-rajton? A Ljubomir Vranjes vezette Flensburg a látottak alapján sokkal nehezebb dió lehet a Telecom Veszprémnek, mint a Szegedre látogató Löwen Carlos Pastor fiainak.

Felfokozott kíváncsisággal várjuk a fejleményeket!