Hidvégi Vid és Kovács Zsófia indul tornában

Shares

hidvegi vidAz előzetes várakozásoknak megfelelően Hidvégi Vid és Kovács Zsófia képviseli a magyar színeket tornában az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

Kovács István férfi és Draskóczy Imre női szövetségi kapitány jelölését a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöksége jóváhagyta, ezzel hivatalossá vált, hogy Hidvégi és Kovács lesz ott Brazíliában.

A MATSZ szerdai közleménye emlékeztetett rá, hogy az áprilisi riói tesztversenyen Hidvégi mellett Kardos Botond, Kovács mellett pedig Makra Noémi is kvótát szerzett, de az ötkarikás eseményen csak egy-egy magyar tornász indulhat.

Kovács István már korábban jelezte, hogy a tavaly vb-ötödik Hidvégit jelöli majd, míg Draskóczy a vasárnap véget ért berni Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménytől tette függővé az induló személyét. Kovács Svájcban felemáskorláton ötödik, ugrásban hetedik volt, Makra viszont egyik szeren sem jutott döntőbe.

„Eddig is úgy készültünk, hogy megyek Rióba, örülök, hogy már hivatalosan is így van” – idézte a MATSZ Hidvégit. „Kemény munkába kezdtünk, a cél a 6.8 kiinduló pontú gyakorlat lovon, az utazásig a Tornacsarnokban készülök, de addig még lesz két világkupám, amelyen elindulok.”

Kovács azt mondta, az előzetesen megfogalmazott válogatási elvek alapján számított rá, hogy olimpiai résztvevő lesz: „Nagy körülöttem a felhajtás, sok a médiaszereplés, ehhez nekem még hozzá kell szoknom.  A célunk az, hogy a második ugráson erősítsünk, és egy új kötőelemet gyakorolok felemáskorláton, ezt pedig szeretnénk beépíteni a gyakorlatba.”

(MTI)