Holop Miklós: Egy pohár tej és két zsemle
Holop Miklós a MOB decemberi összejövetelén
Rohamosan közeleg a riói olimpia. Minden bizonnyal ebben az utolsó időszakban is a korábbi aranyérmeseink kerülnek elsősorban fókuszba. A jochapress.hu talán ezért is döntött úgy, hogy inkább a méltatlanul háttérbe szorult, egykori ezüstérmesekkel kíván kiemelten foglalkozni.
Első alkalommal az 1948-as, londoni olimpián második vízilabda válogatott utolsó, még élő tagjával, a 90. születésnapját a napokban ünnepelt Holop Miklóssal beszélgettem.
– Mit szól ahhoz, hogy a „Ki kicsoda a magyar sportéletben?” Című, „háromkötetesben” Önre mindössze három és fél gépelt sor jutott?
„Ne is mondja! Legutóbb elmentem a MOB ünnepségére és úgy néztek rám, mint egy vadidegen senkire. De hogy mást is mondjak, abban a házban, ahol a Márvány utcában lakom, ott sem tudja senki, hogy valamikor komoly siker részese voltam. Együtt játszhattam Gyarmati Dezsővel és a többiekkel, de ők is már mind elmentek.”
Gyarmati Dezső nem sokkal a halála (2013) előtt. Fotók: jochapress.hu
– Gondolom, azért még sokakat érdekel, ki is volt Holop Miklós?
„Először a MAFC-ban pólózgattam, majd a világháborút követően a klub névváltásával egyidejűleg én is a Haladásba léptem át. A szakzsargon szerint egyébként engem álló bekknek neveztek. Abban az időben legjobb barátom volt az ugyanezen a poszton játszott – sajnos, már eltávozott – Vízvári „Wasser” György, de ugyancsak jó kpcasoaltbanvoltam a kitűnő kapussal, Jeney „Pierre” Lászlóval is.
– A póló volt az első sportága?
„Nem. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban ugyanis Iharos Sándorék egykori edzője, Iglói Náci bácsi volt a testnevelőm. Így az ő hatására előbb a 110 méteres gátfutásban próbálkoztam, s csak azután jött a Margitsziget, a Sportuszoda. Nagyon szívesen jártam edzésre, hiszen ha úsztunk, naponta kaptunk egy pohár tejet és két zsemlét.
– Hogyan jutott ki az 1948-as londoni olimpiára?
„Már 1947-ben benne voltam a válogatott keretben. Londonban a nyolc meccs közül az első kivételével, valamennyi alkalommal játszhattam. Hat győzelem és egy döntetlen után az olaszoktól kikaptunk, így lettünk végül másodikok.
– Önről köztudott, hogy hamar megszakadt a kapcsolata a sportélettel.
„Olyanokat terjesztettek rólam, amik elvették a kedvemet az együttlétektől. Én nem keresem a kapcsolatot senkivel, de ha hívnak, elmegyek. Így voltam ott a MOB legutóbbi nyugdíjas találkozóján is. Sajnos, már nagyon rosszul látok, így ha valahova el kell mennem, a bejárónő kíséretével indulok útnak.
– Mennyire elégedett az élete alakulásával?
„Vegyészként dolgoztam, haditechnikai területen. Már 1980. óta nyugdíjas vagyok, 1983-ban pedig megözvegyültem. Pechemre, az egyetlen fiam 1989-ben felpakolt a családjával, és Németországban állt meg. Így a négy unokámat is általában évente csak egyszer láthatom.”
– Mi emlékezteti a fiatal éveire, a sportsikereire?
„Sajnos, az én kortársaim már mind elmentek. Már a látásom is kezd cserbenhagyni. A tévét azért még meg-megnézem. A sportközvetítéseknek örülök, közülük leginkább az atlétikai versenyek tudnak lekötni.”
Lemhényi Dezső kiharcolta az olimpiai járadékokat
– Hogyan jellemezné a 90 éves Holop Miklóst?
„Nagyjából elégedett vagyok az életemmel. A múltat lezártam, csak a szépre igyekszem emlékezni. Amíg élek, hálás leszek Lemhényi „Butykó” Dezsőnek, aki kiharcolta az olimpiai járadékot. Ez bizony nagyon sok kortársamnak igen nagy segítség a mai nyugdíjak mellett.”
