Horváth Ferenc a Videoton új edzője

Shares
horvath ferenc

Játékosként három fehérvári időszakában 171 NB I-es meccsen 63 gólt szerzett

Kedden eldőlt, hogy Horváth Ferenc irányítja a 2015-2016-os szezon végéig a Videoton FC csapatát. A korábbi fehérvári közönségkedvenc a Szigetszentmiklósi TK kispadjáról érkezik Székesfehérvárra.

Horváth Ferenc 1973. május 6-án született Budapesten. A Bp. Honvéd csapatában kezdett el futballozni, az NB I-ben viszont már a Videoton támadójaként mutatkozott be 1991-ben. Az 1991-’96 közötti öt szezonban a Vidi alapembere volt, 138 bajnokin 54 gólt szerzett.

Fehérvárról a Ferencvároshoz igazolt, és két sikeres szezon után légiósnak állt: a belga Genk, a német Energie Cottbus, az izraeli Maccabi Tel-Aviv együtteseiben játszott, majd egy szezonra hazatért és az Újpestben szerepelt. 2003-ban a spanyol Almería szerződtette, a következő szezont pedig a portugál Estoril-Praia gárdájánál töltötte.

2004-ben 7 bajnokira újra Vidi-mezt húzott, 2005-ben Skóciába, a Livingstonhoz igazolt. Még ebben az évben aláírt a DVTK-hoz, hogy aztán 2006-2007 között újra a Vidiben focizzon. Egy rövid paksi, majd pápai kitérő után Ausztriában, az SC Ostbahn XI és az SV Markt ST Martin csapatainál fejezte be játékoskarrierjét. A magyar válogatottban 32-szer szerepelt és 11-szer talált be az ellenfelek hálójába.

19 éves profi pályafutása alatt belga bajnok, kupagyőztes, szuperkupa-győztes, izraeli kupagyőztes és portugál másodosztályú bajnok volt. A Vidivel 2006-ban Magyar Kupát, 2007-ben Ligakupát nyert. Három fehérvári időszakában 171 NB I-es meccsen 63 gólt szerzett.

Az FTC utánpótlásánál kezdett edzősködni, 2010-ben a Vecsést, 2011-2012-ben a Szigetszentmiklósi TK-t irányította. Kecskeméten lett NB I-es vezetőedző 2012-ben, később ült a Paksi FC és a Győri ETO kispadján is. 2015 tavaszától mostanáig újra a Szigetszentmiklóst vezette.

„Egy régi álmom teljesült azzal, hogy a Videoton FC vezetőedzője lettem. Sokat kaptam a klubtól játékosként, most szeretnék valamennyit visszaadni. A szerződésem 7 hónapra szól, ami egy speciális helyzet, én ebben, a jövő májusig tartó időszakban szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A Vidi keretét nagyszerű játékosok alkotják, a feladat, hogy ebből a keretből minél ütőképesebb csapatot rakjunk össze, és az idény végére elérjük a klub által kitűzött célokat” – mondta a vidi.hu-nak Horváth Ferenc.

„Horváth Ferenccel játszottunk együtt Újpesten és a válogatottban is, remélem, az akkori időkhöz hasonlóan, a mostani együttműködésünk is sikeres lesz! Biztos vagyok abban, hogy a játékosok jól fogadják majd és partnerek lesznek a közös munkában, és vele el tudjuk érni a céljainkat. Ezúton is szeretném megköszönni Pető Tamásnak és stábjának azt az áldozatos és kemény munkát, amit az elmúlt hét hétben végzett” – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

„Hirtelen jött a Videoton FC megkeresése, de a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva, rövid idő alatt megegyeztünk a klub vezetőivel” – mondta Várhidi Péter, a Szigetszentmiklósi TK sportigazgatója.„Számunkra egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy Horváth Ferencnek az NB I-ben a helye, örülünk neki, hogy a munkáját elismerik Székesfehérváron is, és úgy gondolják, hogy a szakember és segítője, Szamosi Tamás a legalkalmasabbak a bajnoki címvédő kispadjára. Büszkék vagyunk arra, hogy ismét egy NB I-es csapatnak adtunk vezetőedzőt”.

Forrás: vidi.hu