Horvátország ellen készülhet a Benedek-csapat

Vámos Márton (kék sapkában) MTI Fotó: Kovács Anikó

Vámos Márton (kék sapkában)
MTI Fotó: Kovács Anikó

A várakozásoknak megfelelően az olimpiai bajnok horvát csapat lesz a magyar férfi vízilabda-válogatott ellenfele a csütörtöki elődöntőben a barcelonai vizes világbajnokságon.

Az azonban már meglepetés, hogy a horvátok csak nagyon nehezen, a hosszabbításban tudták kiharcolni kedden a négy közé jutást az ausztrálokkal szemben, úgy, hogy a negyedik negyed közepén még kétgólos hátrányban álltak.

A másik ágon Olaszország és Montenegró mérkőzik meg egymással.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kitűnő játékkal, hat góllal győzte le Görögországot és jutott be a legjobb négy közé Barcelonában. Három szorosabb negyed után az utolsó nyolc percben Benedek Tibor csapata négy gólt rámolt be a görögöknek.

Az első negyed mindhárom találata emberelőnyben született, magyar részről Hosnyánszky Norbert és Bedő Krisztián volt eredményes. A második negyedben előbb két emberelőny kimaradt, majd Decker Ádám lőtt a bal felső sarokba. Egy szabályos távoli görög gólt kiállítás miatt nem adtak meg a játékvezetők, majd a mieink kivédekezték az emberhátrányt.

A nagyszünet után Hosnyánszky második találata után először vezettek a mieink két góllal, majd Vámos Márton (a képen) a bal felsőbe bombázott. Hat perccel a vége előtt Varga Dénes távolról ejtett a bal felsőbe. Madaras jobbszélről, ballal lőtt a léc alá, ahogy kell. Bedő második gólja után Varga Dénes büntetőből is eredményes volt (9-3).

Benedek Tibor csapata kitűnően védekeztek ki a görögök emberelőnyös helyzeteit, ráadásul a kapuba Nagy Viktor kitűnően védett. A magyar kapus 15 lövésből 12-őt hárított.

Férfi vízilabda, negyeddöntő:

Spanyolország-Olaszország 3-4 (2-2, 1-1, 0-1, 0-0)
Gól: Molina, Espanol, Perrone, ill. P. Figlioli 2, Giorgetti, Fiori.

Montenegró-Szerbia 9-8 (2-3, 4-3, 1-2, 2-0)
Gól: Mladan Janovics 3, Nikola Janovics 2, Ivovics 2, Darko Brguljan, Klikovak, ill. Mitrovics 2, Alekszics, Gocsics, F. Filipovics, Mandics, Nikics, Pijetlovics.

Horvátország-Ausztrália 7-6 (1-1, 1-1, 0-1, 3-2, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után
Gól: Maro Jokovic 2, Buslje, Loncar, Muslim, Obradovic, Sukno, ill. W. Miller 2, Cambell, Howden, Younger, Roach.

MAGYARORSZÁG-Görögország 9-3 (2-1, 1-1, 2-1, 4-0)
Gól: Hosnyánszky 2, Bedő Krisztián 2, Varga Dénes 2(1), Decker Ádám, Madaras Norbert, Vámos Márton, ill. Milonakisz, Funtulisz, Vlahopulosz.

This entry was posted in Hírek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.