Hosszú Európa-, Cseh országos csúccsal elődöntős

Shares

Hosszu_doha_440Hosszú Katinka 200 méter vegyesen 2.07.30 perces Európa-, Cseh László pedig 50 méter pillangón 23.32 másodperces országos csúccsal jutott a délutáni elődöntőbe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek vasárnapi nyitányán.

Hosszú a szám címvédőjeként hatalmas előnnyel diadalmaskodott futamában, ezzel önmaga több mint hat évvel ezelőtt, a római világbajnokságon felállított 2:07.46 perces idejét adta át a múltnak.

Hosszú Katinka, bődületes Európa-csúcsa után: „Nagyon boldog vagyok, 2009 óta üldözöm ezt az időt, amit még cápradresszben úsztam, és most végre sikerült megjavítanom. Egyébként egyáltalán nem éreztem, hogy túl gyorsan úsznék, azt hittem, ez egy 2:10 körüli idő lesz… Szóval, maradt még bennem bőven, de nem akarom a maximumot adni még az elődöntőben délután, majd a döntőben akarok igazán gyorsan menni.”

A szám másik magyarja, Jakabos Zsuzsanna a kilencedik legjobb eredménnyel jutott az elődöntőbe.

Őket Cseh László követte, aki 50 méter pillangón 23.32 másodperces ideje összetettben a második legjobb volt, magyar tekintetben pedig országos csúcs. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok magyar úszó áprilisban Eindhovenben felállított 23.50 másodperces rekordját javította meg.

Cseh László: „Ha valaki azzal jön nekem, hogy másodikként megyek tovább ebben a számban, azt körberöhögöm. Meglepően jól ment, jól is esett, különösen örülök az országos csúcsnak – de azért maradjunk a földön, nem ez a fő számom, délután azért mindenki gyorsabb lesz, ettől függetlenül kezdésnek egészen pofás volt, úgy gondolom.”

Szilágyi Liliána gyomorpanaszai miatt visszalépett a 100 pillangótól. Ugyanezen a távon Verrasztó Evelyn a 25. helyen zárt (59.09 mp). „Sajnálom, azt gondoltam, ennél azért jobb időre leszek képes. Ez most nem reggel vagy nem reggel, tudok délelőtt is jól úszni, de ez most valamiért nem ment.”

Bernek Péter 7. idővel (3:46.83 perc) döntős 400 gyorson. „Miután még kétszázötvennél sem jött senki velem, gondoltam, picit visszaveszek. Azt hittem, a két ausztrál, akiknek 3:42-es idejük van, azért csak jönnek egy 3:45-ös időt reggel, még szerencse, hogy nem vártam rájuk, különben lehet, hogy én is lemaradok a döntőről… Ennél menni fog több is, de azért három másodpercet szerintem nem tudok javulni, maradjunk szerények, 3:44-re tartom képesnek magam, azzal szerintem nehéz lesz dobogóra állni, de a negyedik helyre jó lehetek. Persze, mindent bele fogok adni, aztán majd meglátjuk.”

Kapás Boglárka 5. idővel (4:06.21 perc) finalista 400 gyorson, míg Gyurta Dániel 100 mellen 1:00,71 perces idővel nem jutott be a középdöntőbe.

A délutáni program:

16.32: 100 m pillangó (középdöntő)
16.42: Bernek Péter – 400 m gyors (döntő)
16.53: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna – 200 m vegyes (középdöntő)
17.07: Cseh László – 50 m pillangó (középdöntő)
17.23: Kapás Boglárka – 400 m gyors (döntő)
17.35: 100 m mell (középdöntő)

MTI/MÚSZ