Hosszú Katinka aranyérmes 400 vegyesen

Shares

Hosszú KatinkaHosszú Katinka megvédte címét 400 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. Gyurta Dániel döntős 100 m mellen.

A szám világbajnokának sikere egy pillanatig sem volt kérdéses, csak az órával versenyzett. Ugyan egészen az utolsó fordulóig az Európa-csúcsnál is jobban állt, ám a végére kissé elfáradt, így „csak” délelőtt elért saját Európa-bajnoki rekordját (4:31.53 p) múlta felül 4:31.03 perccel.

Verrasztó Evelyn a táv feléig érmes helyen haladt, mellen azonban visszaesett, így végül 4:40.61 perces eredménnyel hatodik lett, pedig 54 századot így is javított előfutamos idején.

Hirdetés

Hosszú a berlini kontinensviadal harmadik magyar érmét szerezte meg a nyílt vízi szakágban 10 kilométeren második Risztov Éva és a 25 km-en szintén ezüstérmes Olasz Anna után.

„Iszonyatosan gyorsan kezdtem, két másodperccel voltam jobb, mint kellett volna, de nem érzékeltem, csak a végén, az utolsó százon aztán meg is éreztem az addigi túlzott iramot. Ezért maradt el az Európa-csúcs, amit szerettem volna tovább javítani – nyilatkozott az MTI-nek Hosszú. – Alig hét tizeddel ugyan, de elmaradtam a rekordtól, ezzel együtt boldog vagyok, az arany a lényeg. Érzem, nagyon jó formában vagyok, s ez igazán jó jel a héten még rám váró feladatok előtt.”
Verrasztó a táv feléig érmes helyen haladt, mellen azonban visszaesett, így végül 4:40.61 perces eredménnyel hatodik lett, pedig 54 századot így is javított előfutamos idején.
„Az eleje jól ment, de még jobb is lehetett volna. Szerettem volna 4:40-en belül úszni, de így sem vagyok csalódott” – mondta az MTI-nek Verrasztó.

Női 400 m vegyes, Európa-bajnok:

Hirdetés

   HOSSZÚ KATINKA 4:31.03 perc
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:33.13
3. Aimee Willmott (Nagy-Britannia) 4:34.69
…6. Verrasztó Evelyn 4:40.61

Kis Gergő nyolcadik lett 400 m gyorson

A Rája ’94 Úszó Klub országos csúcstartója a fináléban közel három másodperccel elmaradt a délelőtti előfutamban elért 3:50.35 perces idejénél, amivel még éppen befért a legjobb nyolc közé, így a mostani 3:53.14 perces teljesítményével nagy hátránnyal lett utolsó a futamban.

A győzelmet 3:45.66 perccel a szerb Velimir Stjepanovic szerezte meg, aki az első 150 méteren 10-15 méteres előnyt szerzett, és ezt megtartotta a  verseny végéig.
„Nagyon el akartam kezdeni, sikerült, de talán túlságosan is gyorsan úsztam le az első százat. Aztán érzékeltem, hogy a többiek is nagyon mennek, sőt el is mentek tőlem annyira, hogy már hiábavaló lett volna erőlködnöm. Most ennyi volt bennem, annak örülök, hogy reggel több nagyágyút is megelőztem” – mondta az MTI-nek Kis Gergő

Gyurta Dániel döntős 100 m mellen

Gyurta Dániel negyedik legjobb idővel bejutott a férfi 100 m mell keddi fináléjába. A 200 méter olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője futamában másodikként csapott célba 59.58 másodperces idővel, amely mindössze öt századdal marad el a londoni olimpián elért országos csúcsától.

A magyar úszó összesítésben negyedik lett, a második elődöntőben ugyanis két brit úszó is jobb eredményt produkált nála. A legjobb időt Adam Peaty érte el 58.68 mp-cel, ami Európa-bajnoki csúcs és a világrekordnál is mindössze 22 századdal lassabb.

Cseh László nem jutott döntőbe 50 pillangón

A nagymedencében 11-szeres Eb-győztes Cseh az esti elődöntőben kifejezetten gyengén rajtolt, így végül nyolcadik helyen, 23.95 másodperces idővel ért célba. A délelőtti eredményétől (23.73 mp) több mint két tizeddel elmaradt Cseh összesítésben 15. lett.

A legjobb nyolcat felvonultató fináléhoz 23.60 másodperces teljesítményre volt szükség.

(MTI)