Hosszú Katinka még öt évig úszik

Shares

HosszuKatinkaHosszú Katinka négy év múlva a tokiói olimpián még mindenképpen versenyezne, s tervei szerint körülbelül 2021-ben fejezné be pályafutását.

Az ötszörös világbajnok 27 éves úszó ezt azon a sajtóbeszélgetésen árulta el, amelyet az ötkarikás játékok nemzetközi szponzora, a Procter&Gamble által elindított „Köszi, Anyu!” kampánya keretén belül rendeztek meg.

A 200 méter vegyes világcsúcstartója hangsúlyozta, egyelőre rendkívül élvezi a versenyzést, illetve a közös munkát férjével, Shane Tusuppal, ezért a családalapítást is csak akkor kezdik el, amikor az úszással már felhagyott.

A beszélgetésen – amelyen az élsportoló gyermekek mögött álló anyák szerepéről volt szó első sorban – Hosszú Katinka édesanyja, Bakos Barbara elmondta, családjukban mindig is fontos szerepet töltött be a sport, ugyanakkor soha nem kényszerítették rá akaratukat a gyermekeikre.

Hosszú Katinka a "Köszi, Anyu!" kampány idei nagykövete, mellette édesanyja Bakos Barbara. MTI Fotó: Illyés Tibor

Hosszú Katinka a „Köszi, Anyu!” kampány idei nagykövete, mellette édesanyja Bakos Barbara. MTI Fotó: Illyés Tibor

Hosszú gyermekkorára visszaemlékezve elmondta, mindig is motiválta őt, ha szülei örültek a sikernek, ugyanakkor a célokat ő állította maga elé. Hozzátette, őt csak pozitív megerősítéssel lehet motiválni, mint azt kiemelte, olyan, hogy rossz eredmény nincs: ha egy időeredmény esetleg nem olyan, mint annak lennie kell, akkor az azért jó, mert ki lehet elemezni a hibákat.

A Vasas úszója fiatalkori versenyeire visszagondolva elmondta, az elején még szerette, ha szülei a helyszínen szorítanak neki, ugyanakkor ez később megváltozott, s édesanyja csak 2014-ben kezdte el újra az uszodákat látogatni, a berlini Európa-bajnokságon, majd tavaly a kazanyi vb-n is a helyszínen szurkolt. Ezzel kapcsolatban Hosszú megjegyezte, férjével együtt közösen úgy döntöttek, hogy mindkettejük családja ott lesz majd a riói olimpián is.

[Customads id=646335]

Négy magyar úszóváltó indulhat az olimpián

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdai közleménye szerint az Európa-bajnok női 4×200 méteres gyorsváltó, a kontinensviadalon bronzérmes 4×100 méteres férfi vegyesváltó, illetve a 4×200 és a 4×100 méteres férfi gyorsváltó versenyezhet Brazíliában. Előbbi két staféta részvétele várható volt – négy éve, Londonban mindkettő döntőbe jutott -, utóbbiak kvótája viszont meglepetés. A 4×100 méteres férfi gyorsváltó éppen az utolsó, még riói indulást érő helyen végzett a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA ranglistáján, amelyre május 31-ig bezárólag lehetett felkerülni a legjobb eredményekkel.

A MÚSZ közleménye szerint ugyanakkor a FINA várhatóan csak július 4-én küldi meg az erről szóló hivatalos értesítést.

A hazai szövetség szerdán ülést tartott, amelyen elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottságnak beterjesztendő keretnévsort, amely ugyanakkor még nem végleges, mivel július 3-ig van lehetőség a szintidők teljesítésére.

Amint azt Gyárfás Tamás elnök hangsúlyozta, a magyar úszók már eddig is kimagaslóan teljesítettek, hiszen az olimpiai csapat legnagyobb létszámú sportági küldöttségét alkotják.

A MÚSZ szerint még hét olyan úszó van, aki az A szint közelében jár, azaz alanyi jogon csatlakozhat a csapathoz, illetve már öt olyan akad, aki a kiválóan sikerült váltószerepléseknek köszönhetően válhat csapattaggá.

Július 3-áig több nemzetközi viadalon, illetve a kvótaszerzés utolsó hetében a Budapest-bajnokságon lesz még lehetőség a szintek elérésére.

A szintet teljesített úszók:
Balog Gábor – 100-200 m hát
Bernek Péter – 200-400-1500 m gyors (400 m vegyes)
Bohus Richárd – 100 m gyors
Burián Kata – 200 m hát
Cseh László – 100-200 m pillangó (200 m vegyes)
Földházi Dávid – 200 m hát
Gyurta Dániel – 100-200 m mellúszás
Gyurta Gergely     – 1500 m gyors, 400 m vegyes
Hosszú Katinka    – 100-200-400-800 m gyors, 100-200 m hát, 200 m pillangó, 200-400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna – 200-400 m vegyes, 200 m pillangó (200 m gyors)
Kapás Boglárka – 200-400-800 m gyors (200 m pillangó)
Kenderesi Tamás – 200 m pillangó
Késely Ajna –    200-400 m gyors
Kis Gergő    – 400 m gyors
Kozma Dominik – 200 m gyors
Rasovszky Kristóf – 1500 m gyors
Risztov Éva –    10 km, 800 m gyors
Sebestyén Dalma – 200 m mell (200m vegyes)
Szilágyi Liliána – 100-200 m pillangó
Takács Krisztián – 50 m gyors
Verrasztó Dávid – 400 m vegyes
Verrasztó Evelyn – 200 m gyors, 200-400 m vegyes
Juhász Adél – 800 m gyors
Zámbó Balázs – 200 m hát

Váltóban indíthatók:
Telegdy Ádám – 4×100 m, 4×200 m
Mészáros Márk – 4×100 m, 4×200 m
Holoda Péter – 4×100 m
Király Bence – 4×200 m
Papp Márk – 4×200 m

Megúszták az A  szintet, de van két jobb A szintes
Biczó Bence –    200 m pillangó (Cseh, Kenderesi)
Grátz Benjámin     – 400 m vegyes (Verrasztó D., Gyurta G.)
György Réka –    400 m vegyes (Hosszú, Jakabos, Kapás)

Akik közel járnak az A-szinthez:
Molnár Flóra – 50-100 m gyors
Horváth Dávid – 100-200 m mell
Pulai Bence –    100-200 m pillangó
Sós Dániel – 200-400 m vegyes
Szokol Szonja – 100 m pillangó
Sztankovics Anna – 200 m mellúszás
Financsek Gábor – 100 m mell

(MTI)