Hosszú Katinka nyolc arannyal zárt

Shares

Hosszu_3A magyar úszó bajnokságok 116 éve íródó történetében idén először fordult elő, hogy egy női versenyző minden lehetőséget kihasználva valamennyi számban –szám szerint 17-ben! – rajthoz állt.

Hosszú Katinka 200 méter gyorson, 200 méter háton és 200 méter vegyesen is győzött a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság szombati zárónapján, így nyolc aranyéremmel zárta a viadalt.

A szervezők tájékoztatása szerint az utolsó napon nagyobb részben érvényesült a papírforma, a férfiaknál 200 vegyesen a címvédő, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Cseh László győzött magabiztosan, 50 pillangón – amelyen országos csúcstartó és címvédő – szintén ő volt a leggyorsabb. Utóbbi számban a harmadikként zárt Holoda Péter új ifjúsági országos csúcsot úszott, a 200 méteres mellúszást pedig az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel nagy fölénnyel nyerte meg.

Kapás Boglárka

Kapás Boglárka

A nőknél a háromszoros világbajnok Hosszú 50 gyorson és 100 mellen ezüst-, 100 pillangón pedig bronzérmet szerzett, míg az 1500 gyorsot Kapás Boglárka nyerte.

Nem véletlen tehát, hogy az országos bajnokság – egyben az utolsó EB válogató – kiemelkedő eseményeinek a sorolásakor Kiss László szövetségi kapitány Hosszú Katinka bámulatos sorozatát állította a TOP listájának első helyére.

„Ami óta az eszemet tudom, ekkora „batyut” még egyetlen női úszó sem vett a hátára, és erősen csodálkoznék, ha egy buzgó statisztikus a régmúlt jegyzőkönyveiben kutakodva ilyesfajta bajnoki „szuper-maratonira” akadna. – Katinka és az edzője, Shane Tusup elképesztő magasságokba tudja emelni a mércét, de ők pontosan tudják, hogy mikor és hol, mire van szükségük, és persze azt is, hogy ennek a négy debreceni napnak mi lehet a hozadéka és a tapasztalata” – hangsúlyozta Kiss László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozva.

A szövetségi kapitány nagy elismeréssel emlékezett vissza a női 200 méteres pillangóúszás döntőjére, ahol a három dobogós – sorrendben Hosszú, Verrasztó Evelyn és Szilágyi Liliána – 12 századmásodpercen belül ért a célba. A kiemelkedő események sorában harmadikként a 200 méteres férfi pillangóúszás döntőjéről ejtett szót.

„Tulajdonképpen nem bombameglepetés, de mindenképpen szenzációnak számít, hogy az első helyet az újdonsült ifjúsági Európa-bajnok 18 esztendős pécsi Kenderesi Tamás érdemelte ki, megelőzve a két örök riválist, Biczó Bencét és Cseh Lászlót. Tamás hatalmas formában és erőben van, ha így folytatja, a hamarosan következő ifjúsági olimpián is kellemes meglepetést okozhat, Mestere, Tari Imre sokáig mellúszók felhozásával jeleskedett, most a pillangón is egy „ásszal” büszkélkedhet.”

A szakember ezután Bernek Péter 200 hátas teljesítményét dícsérte, aki nem egyszerűen csak aranyérmes lett a nyílt bajnokságon, hanem egy értékes „skalp” birtokába is jutott!

„Évek óta arra vágyott Péter, hogy egyszer végre sikerüljön megelőznie a lengyel Radoslaw Kaweckit, a versenyszám európai nagyágyúját, aki nem mellesleg címvédőként készül az augusztusi berlini kontinensversenyre. A „kőbányai álom” most végre teljesült, és ez a bravúr újabb lendületet adhat Turi György versenyzőjének.”

Gyurta Dániel

Gyurta Dániel

A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka nagyon boldog volt, amikor csütörtökön megnyerte a 800-as döntőt, és az öröme csak fokozódott, amikor pénteken a 400-on is első lett – megelőzve Hosszú Katinkát.

„Az egyéni győzelmei mellett én arra is felhívnám a figyelmet, hogy két váltóversenyben is fantasztikus hajrával, tetemes hátrányt ledolgozva segítette a BVSC-Zugló kvartettjét a győzelemhez, azaz Bogi kiváló „csapatjátékos” is volt.”

Értékelő nyilatkozatának a végén a szövetségi kapitány örömmel számolt be Gyurta Gergő látványos aranyérmes sorozatáról, amely bíztató jel a kontinensbajnokság előtt.  A berlini csapat egyébként 18 tagú lesz, benne 6 női és 12 férfi versenyzővel.

Gyurta Gergely

Gyurta Gergely

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter – Fotók: Kovács Anikó