Hosszú Katinka öt, Jakabos Zsuzsanna három érmet szerzett Berlinben

Shares

IronLady_ChartresA FINA rövidpályás úszó Világkupa-sorozat berlini állomásán folytatódott Hosszú Katinka diadalmenete, akinek ezúttal öt érem – közte három arany – volt a mérlege, és Jakabos Zsuzsanna is kitett magáért, hiszen két ezüsttel és egy bronzzal zárta az első napot.

A chartres-i nyitóviadalonhoz képest eggyel kevesebb, hat számban állt rajthoz Hosszú Katinka (az 50 gyors maradt ki), és szintén eggyel kevesebb alkalommal léphetett dobogóra, ötször (a 800 gyors érme nem jött össze). Két győzelem ugyanott érkezett: 200 gyorson – Berlinben először tudott nyerni ezen a távon –, illetve 200 vegyesen. Itt már a 29. sikerét aratta, zsinórban a 23-ikat, a 2012-es szingapúri Vk-állomás óta senki sem tudta megelőzni. 

A harmadik Hosszú-arany ezúttal 200 háton született, Katinka visszavágott az ukrán Daria Zevinának a négy napja történtekért, most ő volt a gyorsabb, 23 századdal. A Chartres-ban megnyert 100 pillangón ezúttal harmadik lett, míg 50 háton ezüst jutott az ausztrál Emily Seebohm mögött, ez mindössze 7 századon múlt. A napzáró izomfacsaráson, 800 gyorson ezúttal ötödik lett, így a 250. Világkupa-érmére még várni kell a szerdai folytatás első dobogós helyezéséig.

[Customads id=646335]

A másik magyar résztvevő, Jakabos Zsuzsanna a 200 vegyes ezüstje mellett 200 gyorson is begyűjtött egy bronzérmet, 50 gyorson 5. lett, hogy aztán a nap végi 800 gyorson óriási csatában szoruljon a második helyre a hazai vízben tempózó Franziska Hentke mögött (0.08 másodperc döntött a Chartres-ban is győztes német javára). Mindazonáltal Zsu máris jobban szerepelt, mint a galliai nyitányon, amikor az első nap nem sikerült dobogóra állnia.

(MÚSZ)