Hosszú Katinka robot szeretne lenni

Shares
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet

Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet

Hosszú Katinka a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát azzal kezdte, hogy Mireia Belmonte elvette a rövid pályás világcsúcsát.

„Erre vigyázni kell, ha vérszemet kap, ráugrik a lehetőségre. Másfelől viszont jól mutatja, hogy soha senki sem fog félreállni előlem! Nem sűrűn vallom ezt be, de elfáradtam Eindhovenre, leginkább mentálisan, Belmondte pedig ezt megérezte, és erőt merített belőle.”

Hozzáfűzte, edző-férje, Shane Tusup azt mondta, ebből is látszik, hogy nem robot, hanem ember, ám ő rákontrázott: „Az én célom, hogy robot legyek, hogy a külsőségek ne befolyásoljanak soha – a történtek azt mutatják, versenyzőként még nem jutottam el ide.”

Állítása szerint már a medencében, amikor Belmonte megelőzte, átfutott a fejében, hogy ebből világcsúcs lesz.

Az őt hátrányosan érintő új világkupa-szabályok kapcsán így fogalmazott:

„Bárkivel beszéltem, mindenki azt mondta, ez az úszásnak nem tesz jót. Biztos vagyok abban, hogy ellenem szól, de muszáj felvérteződnöm. Shane azt mondta: megpróbálhatnak megtörni, te el is hajolhatsz, de meg nem törhetsz! Senki se higgye, hogy feladom! Hiszen akkor ők nyernének…”

Az interjú egy későbbi szakaszában azt mondta, az, hogy a szabálykönyv tulajdonképpen ellene íródott, tovább erősítette őket férjével, hogy jó munkát végeznek.

Az úszószövetségi helyzet kapcsán is megszólalt, ám konkrétumot nem mondott, időt kért a helyzet értékelésére, de azt elmondta, hogy úgy véli, ő indított el valamit a sportágban, aminek hatására most már lehet változásokat elérni, s nyíltan véleményt formálni.

A budapesti vb csúcspontjának a 400 vegyesen való célba érkezését tartja, akkor tudott leginkább felszabadultan örülni. Állítása szerint nagyon nagy súly volt a vállán.

Nemzeti Sport