Hosszú Katinka új világcsúccsal aranyérmes 200 méter vegyesen

Shares

Világcsúccsal védte meg címét Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban a kazanyi vizes világbajnokság hétfői versenynapján. Cseh László 50 pillangón holtversenyben lett bronzérmes.

A magyar versenyző – aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 p), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte – 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított, 2:06.15 perces rekordját.

Hosszú jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett.

Hosszú Katinka: „Délután egy pillanatot sem aludtam, mert csak a versenyre koncentráltam. Nem akartam magam beleélni a világcsúcs-döntésbe, nehogy ez túlzottan elvigye a gondolataimat. Azt persze sejtettem, hogy nyerek, de ebbe sem akartam túlzottan belelovalni magam, mert ez mégiscsak egy világbajnoki döntő. Magára az úszásra egyáltalán nem emlékszem – ami egyértelműen mutatja, hogy ez jó volt, mert ez akkor van, amikor tényleg ki tudod zárni a külvilágot teljesen és tényleg kiadsz mindent magadból. Az utolsó húsz-huszonöt méter van meg, mert akkor kezdett nagyon fájni mindenem, de a lényeg, hogy azért csak jött a fal.

Számomra a világcsúcs a csúcs. Az, hogy nálam gyorsabban senki sem úszott még az adott távon. Ez többet jelent az aranyérmeknél is. Rövidpályás már úsztam, de ötvenes medencében még nem, ezért jelent ez különösen sokat – ráadásul egy olyan cápadresszes csúcsot sikerült megdöntenem, amire 2009-ben azt mondták, valószínűleg soha, vagy csak évtizedek után fogják megjavítani. Most végre beleélhetem magam abba, amikor valaki elmondhatja magáról: egy varázslatos álma teljesült.”

Cseh László bronzérmet nyert 50 méter pillangón a kazanyi vizes világbajnokságon hétfőn. A 29 éves olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló azt követően, hogy a vasárnapi előfutamban (23.32 mp), majd az elődöntőben (23.06) is országos csúcsot úszott, a hétfői fináléban 23.15 másodperces idővel ért célba.

Cseh nem rajtolt a legjobban, de ezúttal is hatalmas tempóban kapaszkodott felfelé, s végül egyszerre nyúlt be harmadikként a célba a lengyel Konrad Czerniakkal.
 „Ez így bemelegítésnek egy jó kezdés volt, remélem, a többi számomban ennél már csak jobb leszek. Többször úsztam már ötven métert, de igazából még most sem tudom, mi kell igazán ahhoz, hogy jó legyen” – nyilatkozta a futamot követően Cseh, aki hozzátette, bízott benne, hogy 23 másodpercen belülre tud kerülni, s akár a győztes Florent Manaudou-t is meg tudja verni.
 „Mindenki talán lassabb volt most a döntőben, de erről szól az ötven méter, hogy az adott pillanatban ki a legjobb, nem az, hogy ki milyen idővel kerül be” – mondta.

Cseh hozzátette, még mindig úgy érzi, hogy ez egy meglepetés-érem, és csak egy „kirándulásnak” tekinti az ötven métert.  Megjegyezte, ez az eredmény jó jel számára a 100 méter pillangó előtt, ugyanis ha az első ötvenen ehhez közeli időt tud produkálni, akkor nem fog hátrányba kerülni a riválisaival szemben. Kiemelte, ugyan volt benne némi drukk a 50-es döntő előtt, de továbbra sem ezt tartja a fő számának.

Cseh László pályafutása tizedik világbajnoki érmét szerezte, s övé lett az első magyar medencés úszóérem Kazanyban. 2003 óta minden vb-n állt a dobogó valamelyik fokán, ugyanakkor ötven méteres számban most először nyert világbajnoki medált.

200 m vegyes, nők:

1. Hosszú Katinka 2:06.12 perc – új világcsúcs. Régi: Ariana Kukors (amerikai) 2:06.15 (2009. július 27.)
2. Kanako Watanabe (japán) 2:08.45
3. Siobhan Marie O’Connor (brit) 2:08.77

100 m pillangó, nők:

1. Sarah Sjöström (svéd) 55.64 mp – új világcsúcs. Régi: Sarah Sjöström 55.74 (2015. augsztus 2.)
2. Jeanette Ottesen (dán) 57.05
3. Yung Li (kínai) 57.48

50 m pillangó, férfiak:

1. Florent Manaudou (Franciaország) 22.97 másodperc 
2. Nicholas Santos (Brazília) 23.09
3. Cseh László, Konrad Czerniak (Lengyelország) 23.15

 100 m mell, férfiak:

1. Adam Peaty (brit) 58.52 másodperc
2. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 58.59
3. Ross Murdoch (brit) 59.09