Huszonkettedszer is bajnok a Veszprém kézilabda csapata

Shares

 kezi_Veszprém, bajnok, 2014Sorozatban hetedszer, összesítésben 22. alkalommal lett aranyérmes a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntőben másodszor is legyőzte a Szegedet.

A címvédő szerdán hazai pályán simán, 30-21-re diadalmaskodott, vasárnap, a Tisza-partiak otthonában pedig jó hajrájának és eredményes emberhátrányos játékának köszönhetően győzött a 28-24-re. A Veszprém ebben az idényben már megnyerte a Magyar Kupát, május 31-én és június 1-jén pedig még a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében érdekelt. A Szeged az MK-ban is második volt, és egy hét múlva az EHF Kupa berlini Final Fourjában lép pályára.

A vasárnapi találkozó előtt abban bízhatott a Szeged, hogy az alapszakaszban saját közönsége előtt már legyőzte egyszer legnagyobb hazai riválisát, igaz, akkor szinte a tejes hatvan percen át jól játszott.

A meccs elején Mikler – aki a nyártól a Veszprém kapusa lesz – kivédte Ilic büntetőjét, de később így is a vendégek kerültek előnybe. A hazaiak Ilyés góljaival eleinte tartották a lépést, a félidő derekán azonban, 4-6-nál mégis kénytelen volt időt kérni a Pick edzője, ugyanis csapata támadójátéka kiszámíthatóvá vált.

Ettől ugyan feljavult a Szeged, ám a vezetést nem tudta átvenni. Sőt, megint következett egy remek veszprémi sorozat, így a 21. percben 10-7-re módosult az állás. Aztán a trónkövetelő pillanatai következtek (10-10), erre a címvédő trénere kért időt. A szünet előtti hajrában Larholm pattintott hetesét védte lábbal Alilovic, így döntetlennel vonultak el a pihenőre a felek.

A második félidőt is a Veszprém kezdte jobban, majd Miklert le kellett cserélni. A Szeged keményen harcolt, tapadt ellenfelére, ugyanakkor emberelőnyben sem tudott fordítani. Nagy emberhátrányban 21-19-re módosította az állást, közben akadtak látványos találatok is: Parrondo és Sulic a kapunak háttal talált be. Schuch kiállítása előtt még kétgólos hátrányban volt a Tisza-parti együttes, amikor kiegészült a Veszprém, már háromban (21-24). Mivel a hajrában sem sikerült újat mutatnia a hazai csapatnak, eldőlt a bajnoki cím.

A Veszprém korábban 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban nyert bajnoki címet.

(Forrás, fotó: MTI, MNO.hu)