Idegenben nyert a Szeged és a Veszprém is

Shares

A címvédő Telekom Veszprém a Ferencváros otthonában nyert öt góllal, míg a MOL-Pick Szeged Egerben győzött 9 góllal a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján.

Horváth Attila, az FTC vezetőedzője: „Gratulálok a Veszprémnek. Jó csatát vívtunk. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy ha jó meccset játsszunk, és mindent megteszünk azért, hogy jó eredményt érjünk el, valamint emelt fővel jöhetünk le a pályáról, akkor minden rendben lesz. A játékosok megcsinálták, amit kértem. Remek mérkőzést tudtunk játszani, partnerek tudnunk lenni a Veszprémmel, sőt a második félidőben meg is tudtuk közelíteni őket. Maximális gratuláció a csapatnak. Nekünk ez a találkozó jól szolgálta a felkészülésünket a továbbiakra. Tényleg csak felsőfokon tudom dicsérni a csapatom. Ha egy Veszprém ellen így tudunk játszani, akkor nem lehet probléma a bentmaradás.”

Ljubomir Vranjes, a Veszprém vezetőedzője: „Köszönjük a mérkőzést. Kipróbáltunk valami újat a találkozó első 15 percében. Kíváncsi voltam, hogyan reagál a csapat bizonyos szituációkban, ezután azonban visszaálltunk a rendes kerékvágásba. Nem igazán készültünk ezen a meccsen a hétévégre, csak látni akartam, hogyan játsszuk a játékot. Hagytam játszani a játékosaimat, hogy láthassam, milyen szinten vannak. A magyar bajnokikba nem igazán szólok bele, a csapatnak magának kell menedzselnie a mérkőzést, ezzel is fejlődve a játékban. Azt gondolom, hogy a Ferencváros jó hozzáállással lépett ma pályára, agresszívek voltak, és nagyon akartak. Mi viszont két pontot szerettünk volna megszerezni, és ez sikerült is. Pihentettem néhány játékost, de Momir Ilic például több játékidőt kapott, mint szerettem volna, valamint Nenadic sincs még a végső formájában. Hasznos találkozó volt a mai számunkra, egy Flensburggal játszandó nagyon fontos rangadó előtt.”

Gasper Marguc: „Kemény meccs volt, egészen a végéig, hiszen ellenfelünk jól harcolt. Gratulálok is nekik. Mi nem a tőlünk megszokott szinten játszottunk, de azt gondolom, hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést, és a végeredmény egy percig sem forgott veszélyben. Ez a legfontosabb. Nehezebb volt, mint gondoltuk, nem adták könnyen ezt a két pontot. Hatvan percig komolyan kellett játszanunk.”

K&H férfi kézilabda liga, 19. forduló:

Ferencvárosi TC-Telekom Veszprém 26-31 (13-18)
FTC: Nagy L., Zernovic (kapusok), Andelic 5, Bakos, Bali 6, Benmiloud 2, Bujdosó 3 (2), Cseh, Grebenár, Kiss, Kocsi, Oláh, Pál 3 (1), Pálos 2, Pordán 3, Rédai 2.
Veszprém: Alilovic, Mikler (kapusok), Ancsin 1, Blagotinsek 1, Borzas, Ilic 4 (1), Jamali 3, Ligetvári, Manaskov 5, Marguc 8, Nenadic 5 (2), Nilsson 2, Schuch, Sulic 1, Terzic, Tonnesen 1.

Tóth Edmond, az Eger vezetőedzője: „Gratulálok a Szegednek, a szintjükhöz méltó játékot nyújtottak. Színvonalasan akartunk kézilabdázni, kiszolgálni a közönségünket, ami szerintem sikerült. Voltak szép megoldásaink nyitott védelem ellen, problémáink jöttek elő, amikor a Szeged visszaállt védekezésben hatos falra. Ennyire futotta az erőnkből, becsülettel mentünk, kihajtottuk magunkat.”

Juan Carlos Pastor, a MOL-PICK Szeged vezetőedzője: „A legfontosabb, hogy nyertünk. Nehéz egy vasárnapi BL-meccs és utazás után kézilabdázni. Az Eger sokat javult az ősz óta, a második félidőben összeállt a védekezésünk, jobban támadtunk. Több szerepet akartam adni a fiataloknak, de nem úgy alakult a meccs, hogy hamarabb betegyem őket.”

Eger SBS Eszterházy – MOL-Pick Szeged 24-33 (12-15)
Eger: Aflitulin 7 (1), Antl, Bajorhegyi, Dobó 1, Füzi, Kiss, Lezák 1, Nagy, Petro 4, Radojevic 5, Repóth, Stochl, Szabó 2, Szepesi, Takács 3 (1), Vaskó 1.
Szeged: Sego, Nagy M. (kapusok), Bánhidi, Blazevic, Bodó 3, Fekete 2, Gonsalves 2, Hegedűs 1, Kallman 1, Rodriguez 5, Sigurmannsson 4 (1), Skube 1, Sostaric 4, Srsen 4, Zhitnikov 3, Zubai 3.

A tabella:
1. Telekom Veszprém            18 18   –   –  646-368  36 pont
2. MOL-Pick Szeged             20 16   2   2  654-479  34
3. Grundfos Tatabánya KC       18 15   –   3  487-415  30
4. Balatonfüredi KSE           18 14   –   4  476-430  28
5. Sport36-Komló               18  8   2   8  430-448  18
6. CYEB Budakalász             18  7   3   8  519-532  17
7. Eger SBS Eszterházy         18  8   1   9  409-447  17
8. Dabas KC                    18  8   1   9  431-495  17
9. Csurgói KK                  18  7   1  10  465-504  15
10. Ferencvárosi TC             19  5   1  13  456-535  11
11. Ceglédi KKSE                19  3   4  12  420-487  10
12. B.Braun Gyöngyös            18  3   3  12  426-507   9
13. Váci KSE                    18  3   2  13  442-524   8
14. Orosházi FKSE-Linamar       18  2   2  14  415-505   6

A játékhét további mérkőzései:

Február 23., péntek
18:00 Cegléd-Orosháza-LINAMAR

F
ebruár 24., szombat
18:00 Sport36-Komló-Vác
18:00 Balatonfüred-B.Braun Gyöngyös
18:00 CYEB Budakalász-Csurgó
18:00 Dabas-Grundfos Tatabánya