Ignácz Ilona: Márti pótolhatatlan űrt hagyott maga után!
Az 1965-ös világbajnok női kézilabda csapat napokban elhunyt egyik erőssége, Markovits Kálmánné Balogh Márta legjobb barátnője, egykori világbajnok társa a Belgiumban élő Ignácz Ilona. A JochaPress megkereste Ilonkát, aki nagy bánatában is szívesen vállalkozott egy emlékidéző beszélgetésre.
Ignácz Ilona (fotó: JochaPress)
– Mikor ismerték meg egymást Mártával?
– Amikor a serdülő válogatottban összekerültünk, 13-14 éves korunkban. Az első perctől kezdve egy pályán kívüli barátság is kialakult közöttünk. Arra persze akkor még egyikünk sem gondolt, hogy barátságunk egy életre fog szólni. Eddig, 2019. október 2-ig tartott…
– Pályafutásukban is sok hasonlóságot lehet felfedezni.
– Szépen meneteltünk előre, amíg egyszer csak „megérkeztünk” a felnőtt válogatott keretbe. A tatai edzőtáborozásokon vagy külföldi turnékon mindig egy szobában laktunk.
– Sportolói karrierjük csúcsát az 1965-ben megnyert világbajnokság jelentette. Miként alakult életük ezt követően?
– A győztes vébé után előbb Márti vonult vissza a válogatottságtól, később pedig én is elköszöntem a nemzeti együttestől. Márti Kálmánnal lépett házasságra és évtizedeket külföldön éltek. Én pedig Belgiumba mentem férjhez.
– Kapcsolatukat a nagy távolságok nem kezdték ki?
– Éppen ellenkezőleg, még jobban ragaszkodtunk egymáshoz, a barátságunkhoz. Sok vidám, szép programot tölthettünk együtt az elmúlt évtizedek során. Életünk minden, jelentős eseményét „megkonzultáltuk”, soha nem fogytunk ki a témákból. amikor csak tehettük, együtt teniszeztünk vagy éppen bridzseztünk. Számos, emlékezetes külföldi utazáson is együtt vettünk részt – minden nagyon szép és jó volt!
– Most viszont teljesen váratlanul jött a befejezés – mikor találkoztak utoljára?
Markovitsné Balogh Márta (fotó: JochaPress)
– Szinte hihetetlen, de így történt: szeptember 21-én, a Vasas csarnokavatóján is együtt voltunk. Márti kétszeresen is örült, hiszen az új létesítmény ünnepélyes átadása egyben Laci fia – a Vasas SC elnöke – sikere is volt. Utána jókedvünkben elmentünk egy cukrászdába, ahol hosszan beszélgettünk, végigvettük életünk legfontosabb eseményeit is. A csarnokavatóról nyári ittlétemkor még nem tudtam, ezért csak novemberben szándékoztam legközelebb hazajönni. Így tulajdonképpen ennek a kézilabdázók számára szívmelengető eseménynek köszönhetem, hogy még egyszer találkozhattunk, hosszan beszélgethettünk.
– Feltehetően a következő időszakról is szó esett?
– Mi mindig tervezgettük is a jövőt, a következő találkozást, az elmaradhatatlan tenisz- és bridzspartikat. Amikor este elváltunk egymástól, kiszálltam az autójából, én integettem, ő dobott egy puszit, majd eltűnt a szemem elől. Örökre… Számomra pótolhatatlan űrt hagyott maga után!
(jochapress / Jocha Károly)
