Ignácz Ilona világbajnok: Játékunk feltartóztathatatlan menetelés volt!

Shares

kezi_Ignácz Ilona, 440Ignácz Ilona (Fotó: jochapress.hu)

Nyakunkon a következő, hazai rendezésű világverseny: december 7-én kezdetét veszi a női kézilabdázók Európa-bajnoksága, amely magyar-horvát közös rendezésben bonyolítanak le. A jochapress.hu szeret emlékezni és emlékeztetni a sportág korábbi nagy sikereire. Ezért keres fel minél többeket a sportág eddigi egyetlen világbajnoki címét 1965-ben kiharcolt magyar női válogatott még élő tagjai közül. Ignácz Ilona (72) annak idején beállókét vállalt részt a sikerekben. Azóta edzőként külföldön számos, kitűnő eredményt ért el. Őt Belgiumban sikerül utolérni.

“Az ötvenes évek Óbudája a kacskaringós, kis utcák, földbe süppedt házak városrésze volt, én a Tímár utcai általánosba jártam” – kezdte feleleveníteni élettörténetét Ilonka. “Tornatanárnőnk, Dezséri Lászlóné bemelegítésként zongorázott nekünk, majd szinte minden órán kidobóst játszottunk. Délutánonként pedig az iskola egyetlen röplabdáját elkunyerálva, a Zápor utcában ezt folytattuk. Csak addig pihentünk, amíg egy-egy teherautó áthajtott a területünkön.”

 – Ez a kidobós jó előiskola lehetett a későbbi kézilabdázáshoz.

“Olyannyira, hogy a nyolcadikos koromban volt toborzón szinte az összes “kidobóst” felvették a Goldberger szakosztályába. Két év múlva, 1958-ban már ifjúsági bajnokságot nyertünk…

 – Időközben Önt előbb a serdülő-, majd az ifjúsági válogatottban is foglalkoztatták.

“Szerencsére nekem mindig jó edzőim voltak, így a korosztályos válogatottaknál Balogh Endre, később az U-együttesnél Kellermayer Sándor segítette fejlődésemet. Még ifjúsági korú voltam, amikor Török Bódog – aki akkor a Goldberger nőket edzette – már meghívott a bő keretbe és egyénileg is foglalkozott velem.

 – 1962-ben elhagyta anyaegyesületét, a Goldbergert.

“Igen, mert felvettek a TF-re, ahol a négy év alatt a felejthetetlen Varga Jenővel MNK-t is nyertünk. Onnan van életre szóló barátságom Fleckné Babos Ágival, akivel a pályán is teljes harmóniában játszottunk.”

 – Erre a főiskolai időszakra esik az 1965-ös világbajnokság is.

“A világbajnoki győzelem kapcsán legelőször Török Bódogról kell szólnom, aki egy nagyszerű ember és kiváló szakember volt egy személyben! Óriási egyéniség volt, aki messze megelőzte korát a figurális játékban, a tudatos gólszerzésben. És aki rendkívül sokat foglalkozott a játékosokkal egyénileg is. Nem volt féltékeny az edzőkollégákra – kiharcolta például, hogy Varga Jenőt is kivihesse a világbajnokságra, ami annak idején ugyancsak nem volt könnyű dolog. Szomorúan látom, hogy az eddigi legsikeresebb magyar kézilabda szakember emlékét mennyire nem ápolja a mai sportvezetés!

 – Ha kérhetem, emlékezzen egy kicsit konkrétan a Vb-n történtekre.

“Az egy egy feltartózhatatlan menetelés  volt, sorra őröltük fel az ellenfeleket. “Mindenki egyért, egy mindenkiért” hangulat uralkodott el közöttünk, kivétel  nélkül szerettük egymást akkor és azóta is. Ritka az ilyen. Mi játékosok, szinte vakon követtük  Bódogot, soha nem duruzsoltunk az edző ellen, elképzelhetetlen volt akkor a fordított világ. Hogy mennyire figyelt mindenre, arra csak egy példa. Akkoriban salakon játszottunk, de mivel ő tudta, hogy a Vb-n parkettre lépünk, ezért a tavaszi fordulót kivitette a Kisstadion padlójára…”

 – A TF befejezését követően többedmagával a Vasasba igazolt.

“Fleck Ottó személyében ott is jó kezekbe kerültem barátnőmmel, Fleckné Babos Ágival, miként a társaság is igen jó volt. Főleg azután, amikor 1968-ban a Spartacusból átjött Csenkiné, Guricsné, és Markovitsné is.”

– Házassága révén Belgiumba költözött. Milyen kézilabda kultúrát talált ott?

“A belga kézilabda soha nem volt nemzetközileg is számottevő. A nők nullát, a férfiak alig valamivel többet értek és érnek jelenleg is. Jómagam a holland női válogatottat is irányítottam, velük részt vettem az akkori szisztéma szerinti B-világbajnokságon is. Több, élvonalbeli holland és belga csapatnak voltam az edzője, Belgiumban négyszer is kupagyőztes együttesem volt. Jelenleg is edzősködöm Hollandiában. Imádok edzést tartani,  az én sikerélményem, ha viszontlátom a mérkőzéseken az edzéseken gyakoroltakat. Testnevelés óra-szerű edzéseket tartok, amint a Varga Jenő tette, nagy fegyelemmel és  minden perc kihasználásával, a mérce magasra tételével, ahogy Török Bódogtól láttam.”

– Ön már lassan hatvan éve benne él a kézilabdázásban. Összehasonlítaná a régi időket a mai jellemzőkkel?

“Ez egy nehéz feladat. A mi időnk letelte óta nagy és előre nem látható változások történtek a  társadalomban és a sportéletben egyaránt. Egy biztos, a régi eredményekről, helyezésekről, sikerekről nem szabad lekicsínylően beszélni, mert akkor ezek az eredmények voltak a világon a legjobbak, és ezek  az eredmények a mai sikerek alapjai is. A mi időnkben heti két edzés volt, a bajnoki díjazás egy érem és egy porcelán váza lehetett. Negyven forintos, kínai vászon tornacipőben játszottunk, amelynek vékony talpát egy nagyobb salakdarab simán átszúrta.

Szombaton már este 10-kor lefeküdtünk, mert vasárnap délelőtt mérkőzés volt. A szórakozásunk egy délutáni mozi volt,  vagy vasárnap délután 17-19 óráig egy kis presszóban az ötórai teán zongorára táncoltunk két négyzetméteren az éppen soros fiúval.

Akkor eszünkbe sem jutott, hogy pénzt is kaphatnánk az eredményekért. Ha a fényképünk a Népsportban, vagy a Képes Sportban megjelent, nemzeti  hősnek éreztük magunkat. A család mutogatta az újságokat a szomszédnak, barátoknak. Büszkék voltunk magunkra.”

 – Amint fentebb említette, ma is aktív a sportágban. Mellette mi mindenre jut még ideje?

“Minden sportközvetítést megnézek a TV-ben, és mindig örülök a magyar sikereknek! Sporton kívül szívesen nézek természetfilmeket és igaz történeteket. Egyébként sokat teniszezek, tornaórát tartok nyugdíjasoknak és rendszeresen járok bridzselni is. Szóval nem unatkozom.”

– Miről szólna még, amiről talán eddig nem tett említést?

“Szívesen emlékezem gyermekkoromra, amelyet Gyömrőn töltöttem el és ahol 2013-ban rólam nevezték el a helyi sportcsarnokot. Arra pedig kicsit büszke is vagyok, hogy családunkban két világbajnok is van. Mellettem ugyanis unokatestvérem, Székely “Cérna” Zoltán párbajtőrben ért el hasonló sikert.”