IIlyés Ferenc Szombatfalvája legyőzte a Szovjetuniót! – Látogatóban Székelyudvarhelyen
Már sokan megállapították előttem, de csak megerősítem: Erdély jelentős része tiszta Ausztria! Ami a morfológiát, a hegyvonulatokat illeti, ez teljes mértékben igaz. Elvégre az Alpok ”egyenes ágon” folytatódik, s ebben a vonulatban hihetetlenül szép látvány tárul az utazó elé.
Jómagam Szováta felől érkeztem Székelyudvarhelyre, az egyik legmagyarabb erdélyi városba. A közigazgatási határtól nem messze, a Templom utca sarkánál már várt rám Miklós Magda, a hetvenes évek román válogatottjának világklasszis átlövője, akinek két gyermeke, Ilyés Ferenc és Annamária egyaránt jól ismert Magyarországon. A népszerű „Feci” éppen az elmúlt hetekben tért vissza kezdeti sikerei helyszínére, Szegedre, míg nővére ötéves, magyarországi szolgálatot követően ősszel hatodik szezonját kezdi meg Németországban. Ő éppen most váltott a Bundesliga 10. helyezett Metzingenből az oda most feljutott Bietigheimbe.
Az Ilyés család otthona a rövid, nyári szabadságok idején igazi átjáróház. Egymásnak adják a kilincset a rokonok, barátok, jó ismerősök, hiszen tudják, hogy Feci és Anna évközben csak véletlenül térhet haza 1-2 napra. A nagy jövés-menésben amolyan forgószínpadszerűen tudtunk beszélgetni – először a testnevelő tanár és szakedző Annával jött össze egy kis szakmázás.
– Már hatévesen belekerültem a sportág gépezetébe – emlékezett. – Mindjárt sportosztályba járhattam, így a napi két edzésnek is köszönhetően alapos képzésben részesültem. Száznyolcvan centis magasságom is benne volt abban, hogy valamennyi korosztályos válogatottat végigjártam.
– Felnőttként Nagybányán majd Kolozsvárott játszott, s viszonylag korán átjött Magyarországra. Milyen tapasztalatokat szerzett az itteni női kézilabdázásról?
– Két-két évet töltöttem Vácon, majd Kiskunhalason, azután vitt az utam a Ferencvároshoz. Elmondhatom, hogy a magyarok sokkal előbbre tartanak a németek átlagánál. Itt a csapatjátékon van a hangsúly, míg Németországban sokkal nagyobb szerep jut az egyéni megoldásoknak.
– Az elismerő szavak ellenére mégis vette a vándorbotot, miért?
– Akkoriban a Fradiban meglehetős nagy volt a bizonytalanság, a fejetlenség is eluralkodni látszott. Állandóak voltak a pénzügyi gondok, ráadásul a magyar válogatottnak is csak a közelébe sikerült kerülnöm, így viszonylag könnyen cseréltem fel a bizonytalant a biztosabbra.
– Magyarország után Németországban is a harmadik csapatánál tart.
– Az SHG Blombergnél eltöltött két esztendőt követően a Metzingennél három szezont húztam le. Ott a II. ligában is szerepeltünk, abszolút gólkirálynő voltam. Az utóbbi évben 128 gólommal az I. osztály góllövőinek rangsorában a 9. helyen végeztem. Ősztől a tizenkét csapatos Bundesligában ujoncként a bentmaradás az elsődleges cél; egy kiesővel szemben három feljutó lesz. Egyébként Balogh Barbara és Smidélius Júlia után új helyemen is lesz két magyar csapattársam, Hegyi Zsuzsa és Bagócsi Barbara személyében.
– Hogyan él egy élvonalbeli kézilabdázó arrafelé?
– Anyagilag stabilan, de ami talán ennél is fontosabb: valamennyien késztetve vagyunk a jövőnk építésére is. Én például már nyakig benne vagyok az edzői munkában. Különböző korosztályokban hetenkét tizenkét foglalkozást tartok, ehhez jön még az én öt edzésem a csapattal, valamint egy egyéni és két kondícionális gyakorlás, pluszként a hétvégi mérkőzések.
Ami a diplomát illeti, édesanyja, Miklós Magda is testnevelő tanárként dolgozott, ma már boldog nyugdíjas, akit sportága változatlanul érdekel.
– Én egyfajta villámkarriert futottam be, hiszen a kezdést követően három évvel, 1966-ban, tizennyolc évesen már behívót kaptam a legjobbak közé, ahol játszattak is. Ebben jelentős rész jutott az egymást követő, kitűnő szaktekintélyeknek, akik közül Constantin Popescu válogatott be és többszöri cserét követően, visszavonulásom évében, 1979-ben ismét ő volt a szövetségi kapitány.
Az álló sorban balról az első Miklós Magda
– Azokban az években sokkal vékonyabb volt a nemzetközi élvonal, ám Magyarország és Románia egyaránt a legszűkebb elithez tartozott.
– És nagyon jó is volt a kapcsolat a két válogatott között! Én például igen nagyra tartottam Török Bódogot – szívesen ki is próbáltam volna magamat az ő irányítása alatt. Akkoriban azonban ilyesmiről szó sem lehetett, ezért is örülök kétszeresen, hogy fiam a magyar válogatottban szerepelhet. Az akkori játékosok közül Lakiné Tóth Harsányi Katalinnal voltam és vagyok mindmáig jó kapcsolatban.
– Hosszú és eredményes pályafutásából mire emlékezik különösen szívesen?
– Bennem leginkább az 1975-ös, kijevi világbajnokságon, a házigazda Szovjetunió elleni 17-13-as győzelmünk maradt meg, ahol egymagam 13 gólt lőttem. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Szombatfalva (amelyet Székelyudvarhelyhez csatoltak) legyőzte a Szovjetuniót…
– Miként telnek a nyugdíjas évei?
– Az országos élvonal harmadik helyezettje, az udvarhelyi férfiak meccseit rendszeresen látogatom. A román szövetség több évtizedes lemaradását bepótolva, 2011-ben Turnu-Severinben (Szörényvár) ünnepélyesen elbúcsúztatott a válogatottságtól. Harminckét év után is jobb, mint soha…
– Gyermekei mérkőzéseit mennyire kíséri figyelemmel?
– Németországban és Lengyelországban is jártunk, most pedig hogy Feci Szegedre került, remélem, többször is láthatjuk őt a pályán.
Az Udvarhely – Szeged közötti ötszáz kilométer sem semmi, de Lengyelországhoz képest tényleg csak egy macskaugrás. A 32. évében járó, a 175. magyar válogatottságát már megünnepelt Ilyés Ferenc pedig nagyon készül a számára szinte hazai pályának számító Szegeden (ahol korábban már hét évig játszott) az újabb bizonyításra.
– Székelyudvarhely után ott érzem magam a legotthonosabban, így valóban nagy örömömre szolgált, hogy az új spanyol edző, Pastor és a csapat vezetése egyaránt konkrétan engem akart. Mivel a Plocknál mér csak egyéves szerződésem volt, Szegeden pedig három szezonra kötöttek le, ez a lehetőség csak tovább fokozta a harci kedvemet.
– Sérülten érkezett haza Lengyelországból…
– Hát igen, ez a vádlisérülés elmaradhatott volna. Ennek most már hat hete és hála Thékesné Cinike gyógytornásznőnek, a lábam már tökéletes állapotban van. Így az Udvarhelyen, 15-éig esedékes szabadságom idején is minden napra meghatározott edzésprogramot kell végrehajtanom. Olyan állapotban szeretném az utolsó, felvezető hetet elkezdeni Szegeden, hogy a 22-i, első hivatalos edzés ne jelentsen problémát.
– A Tisza partján régi, jó barátok várják, no és óriási célok, feladatok.
– A magyarokat jól ismerem, közülük a legjobb barátom Vadkerti Attila. Az érkező spanyolokra rendkívül kíváncsi vagyok, mert klasszisokról van szó, csak az idő kicsit kevés az összeszokáshoz. Ez különösen a BL-selejtezőnél jelenthet gondot. Ami a bajnokságot illeti, úgy gondolom, közelebb kerülhetünk a Veszprémhez.
– És a válogatott, a válogatottság?
– Az elmúlt tíz év során minden világversenyen ott voltam, az idei Vb volt az első, amelyet kihagyni kényszerültem. Nagy elszántsággal állok harcba a nemzeti együttes előtt álló feladatok megoldásáért. Ránk, „harmincasokra” kiemelten számít Mocsai Lajos kapitány, s nem is fog bennünk cs6alódni.
Forrás: Nemzeti Sport / Jocha Károly, fotók: jochapress.hu
