A 14 éves Illovszky Dominik új egyéni csúcsot futott százon

Shares

illovszky_dominikAz esélyeknek megfelelően Sipos János magabiztosan nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutást a székesfehérvári atlétikai országos bajnokság első napján, melyen az igazi szenzációt az jelentette, hogy a második helyen a mindössze 14 éves Illovszky Dominik ért célba a klasszikus sprinttáv fináléjában.

Sipos János a pénteki fináléban 10.39 másodperccel beállította a Gyulai Memorialon közel két hete elért egyéni csúcsát, s jelentős fölénnyel lett első. Mögötte viszont nagy csatában verte Illovszky Dominik (10.59 mp) a nála öt évvel idősebb, ám még mindig csak 19 éves – címvédő – Szabó Dánielt (10.62 mp), a hazaiak vágtázóját.

 „Elképesztő tehetség, a 10.59 másodperces idejéhez nem kell hozzáfűzni semmit” – mondta a Budapesti Honvéd 2002-es születésű sprinteréről Spiriev Attila, a magyar szövetség szakmai igazgatója, megemlítve, hogy Illovszky a mostani szabadtéri szezonban már eddig is remekelt, többször futott 10.80-on belül, mostani futása azonban még a korábbiaknál is nagyszerűbb volt, nagy egyéni csúcs.

A háromnapos ob pénteki nyitányán a nők 100 méteres távján kisebb meglepetésre Kaptur Éva legyőzte Nguyen Anasztáziát úgy, hogy mindketten idei legjobb eredményüket érték el: előbbi 11.61 másodperccel nyert, utóbbi pedig 11.65-tel lett második.

Férfi és női 1500-on is hajrá döntött az aranyéremről: a férfiaknál Kazi Tamás Kovács Benjámin Ádámot, a nőknél pedig Kószás Kriszta Tóth Lili Annát utasította maga mögé a célegyenesben.

121. Atlétikai Magyar Bajnokság

Férfiak
100 m (+0,6 méter/másodperc):

1. Sipos János (Szolnoki MÁV-SE) 10.39 másodperc
2. Illovszky Dominik (Bp. Honvéd SE) 10.59
3. Szabó Dániel (ARAK UP Akadémia) 10.62

1500 m:
1. Kazi Tamás (DSC-SI) 3:40.93 perc
2. Kovács Benjámin Ádám (UTE) 3:41.27
3. Gregor László (Békéscsabai AC) 3:45.07

4×100 m: Szolnoki MÁV-SE (Pázmándi Zsolt, Boros Bence, Sipos János, Ecseki Dániel) 40.61 mp

Nők:
100 m (+1,4 m/mp):
1. Kaptur Éva (Gödöllői EAC) 11.61 másodperc
2. Nguyen Anasztázia (MTK Budapest) 11.65
3. Csóti Jusztina (Zalaszám-ZAC) 11.83

1500 m:
1. Kószás Kriszta (Győri Atlétikai Club) 4:28.70 p
2. Tóth Lili Anna (DOVASE) 4:28.88
3. Böhm Lilla (KSI SE) 4:32.89

4×100 m: Gödöllői EAC (Répási Petra, Kaptur Éva, Turcsik Katalin, Komiszár Kriszta) 46.79 mp