Ilyés Annamária lett a Neckarsulm vezetőedzője

Shares

Ilyés Ferenc testvére lett a német női kézilabda-élvonalban szereplő Neckarsulmer SU vezetőedzője.

A klub honlapjának beszámolója szerint Emir Hadzimuhamedovic több mint hét év után lemondott posztjáról, mert szerinte a csapatnak sürgősen új lendületre és impulzusokra van szüksége, de a sportigazgatói feladatokat továbbra is ellátja.

Az új vezetőedző eddig a klub utánpótlásában dolgozott.

„Ilyés Annamáriának minden képessége és lehetősége adott ahhoz, hogy nagyon jól végezhesse ezt a munkát. Komoly Bundesliga-tapasztalattal rendelkezik és egy ideje a klubunknál tevékenykedik” – nyilatkozta Hadzimuhamedovic.

Rolf Härdtner ügyvezető örömét fejezte ki, hogy a magyar szakember azonnali hatállyal átveszi a csapat irányítását.

A 37 éves, székelyudvarhelyi születésű Ilyés balátlövőként Kolozsváron, Nagybányán, majd a Vác, a Kiskunhalas és a Ferencváros színeiben játszott. Németországba 2008-ban igazolt, és előbb a Blomberg-Lippe, majd a Metzingen végül a Bietigheim együttesét erősítette.

Nyilatkozatában kifejtette, az új feladat váratlan kihívást jelent számára, de nagyon boldoggá teszi.
„A felkérés nagyon meglepő volt, mert csak tavaly nyáron vettem át az edzői A-licencet. Nagyon várom a feladatot, mert tudom, hogy sok lehetőség van a csapatban” – vélekedett.

A Neckarsumer SU jelenleg a 12. helyen áll a 14 csapatos német női élvonal tabelláján.

(MTI)