Imádta a munkáját Orendi Mihály, mégis visszavonult!
A precizitásáról (is) híres mesteredző, Orendi Mihály (66) a búcsút is briliáns módon megtervezte. Ugyanis éppen napra tizenöt esztendeje, hogy elfogadta Kósa Lajos polgármester hívását, hogy tegye át működése színterét Debrecenbe. Most pedig július 15-én letette a lantot a Debreceni Sportcentrum igazgatójaként. Egyidejűleg átadta a stafétabotot utódjának, az eredetileg közgazdász Becsky Andrásnak, aki eddig a helyi jégcsarnokot üzemeltető kft. első embere volt.
– Sportkarrieremet Nyíregyházán, az NYVSC atlétikai szakosztályában kezdtem, ahol 1980-ban a szakosztályok országos pontversenyében az élen végeztünk. Van mire visszaemlékeznem a vezetőedzőként ott töltött, mintegy két évtizeddel kapcsolatosan. Tanítványaim 76 országos bajnoki címet szereztek, miközben a számunkra sajnálatosan elmaradt 1984-es olimpiára hat, biztos utazóval számolhattam.
– Ilyen előzmények után vette át 1999. július 16-án az önkormányzati tulajdonban volt Hódos Imre Sportcsarnok és Sportlétesítmények irányítását. Melyek voltak a legfőbb célkitűzései a kezdet kezdetén?
– Indítványoztam, hogy az intézményi formát szüntessük meg és a sokkal nagyobb mozgásteret – egyben nagyobb kockázatokat is – magában hordozó gazdasági társulás formájában működjünk tovább. Így nagyobb szabadsághoz jutottunk és gyorsabban is meghozhattuk a szükséges döntéseket. Vágyam volt az is, hogy komoly, rangos sporteseményeket hozhassunk a városba. Ezt a tervet várakozáson felül jól sikerült megoldani, hiszen nem kevesebb, mint 21 világ- és Európa-bajnokság, illetve két Világkupa lebonyolítására is sikerült megbízást kapnunk.
– Melyik rendezvény került legközelebb a szívéhez?
– Miként az ember életében az első szerelem a legmaradandóbb élmény, így voltam én is a premiert jelentő, 2001-ben megrendezett ifjúsági atlétikai világbajnoksággal. Azt megelőzően soha nem jött egy alkalomra Magyarországra 160 ország, amelyek erre a csúcstalálkozóra 1330 sportolójukat akkreditálták.
– Ha visszatekint a Debrecenben itt töltött másfél évtizedre (ahova naponta ingázott lakhelyéről, Nyíregyházáról!), miként vonja meg az aláhúzást követő mérleget?
– Összességében egyértelműen sikeresnek mondhatom ezt az időszakot, amelynek alakulásában döntő szerep jutott annak az összeért, 8-10 fős csapatnak, amelynek tagjaival egyaránt sikerrel birkózhattunk meg a világversenyek támasztotta követelményekkel és a sportcentrum hétköznapjainak feladataival. Ezért is tudom nyugodt szívvel átadni a helyemet, mert biztos vagyok a zökkenőmentes folytatásban. Imádtam ezt a munkát, most mégis megéreztem: itt a kellő pillanat a búcsúra. Egyébként a megállapodásunk értelmében szakmai tanácsadóként addig segítem utódomat, ameddig ő ezt igényelni fogja.
– Nyilván sokkal könnyebb lesz az élete, bár azért így is marad éppen elég tennivalója, hiszen két sportági szakszövetségnek is országos alelnöke.
– Ezek a megbízatások legalább 2016-ig élnek, így a Magyar Úszó Szövetség alelnökeként is szeretnék továbbra is megfelelni. Néhány éve kerültünk ezzel a sportággal a kirakatba; először 2009-ben rendeztünk országos bajnokságot, miután 2007-ben már egy rövidpályás Eb-t is lebonyolítottunk. 2009-ben került hozzánk három és fél esztendei pihenőt követően Risztov Éva, aki 2012-ben a város első olimpiai bajnoka lett. Londoni bravúrját megelőzően, 2012 tavaszán, abszolút elismerésre, mindössze 96 napos felkészüléssel ugrottunk be az utolsó pillanatban az Európa-bajnokság rendezésére, 2013-ban pedig a Debreceni sportiskola lett a legeredményesebb SI az egész országban. Az úszóknál továbbra is számítanak a közreműködésemre, bár eredetileg úgy gondoltam, hogy az atlétáknál a vezetésben eltöltött 22 esztendőt követően (1980-2002) nem fogok más sportági szövetségben dolgozni.
– És akkor még nem tettünk említést a másik alelnökségéről, amely a korcsolyázókhoz köti…
– Ez a felkérés a sportági szövetség elnökétől, Kósa Lajostól érkezett, amit a kapcsolatunkra tekintettel egyszerűen nem lehetett lemondani, így ott is igyekeznem kell helytállni…
– Mint széles látókörű sportember, miként látja a magyar sport jövőjét. Hol kell leginkább előbbre lépnünk, ha meg akarjuk tartani helyünket a világ sportjának élmezőnyében?
– Hangsúlyváltásra van szükség! A legégetőbb a szakemberek képzése és továbbképzése, amely területeken óriási a lemaradásunk. A pillanatnyi legjobbak mögött nem látom a hasonlóan tehetséges, sokra hívatott utódokat. Hol vannak például a világhírű úszóedzők – Széles Sándor és Turi György – utódai? És ez csak egy kérdés a sok közül.
