Indian Wells: Federer hetedik alkalommal jutott be a döntőbe

Shares

Stan_RogerA papírformának megfelelően Roger Federer és Stan Warinka jutott be a döntőbe Indian Wellsben, míg a nőknél két orosz teniszező játszik egymás ellen a fináléban.

Indian Wellsben legutóbb 2001-ben Pete Sampras és Andre Agassi mérte össze tudását, akkor Agassi nyert 7:6(5), 7:5, 6:1 arányban.

Federer és Wawrinka az idei Ausztrál Open elődöntő után először néz majd farkasszemet egymással, Masters döntőben pedig másodjára. Az elsőt még három éve játszották, Monte Carlóban, azt kisebb meglepetésre Wawrinka nyerte. Három, Federer elleni győzelméből ez volt az egyik, a másik kettőt is salakon aratta (2009: Monte Carlo, 2015: Roland Garros).

A két svájci teniszező 23. alkalommal játszik egymás ellen, az állás 19-3 Federer javára. Indian Wellsben 2011-ben a negyeddöntőben Federer 6:3, 6:4, míg két évvel később a legjobb 16 között 6:3, 6:7(4), 7:5 arányban nyert.

Roger Federer négyszer nyert Indian Wellsben (2004 – 2006 és 2012), a 2014-es és a 2015-ös fináléban is Novak Djokovicstól kapott ki.

A női döntő magyar idő szerint 19 órakor keződik, míg a férfiak 21 óránál nem hamarabb lépnek pályára.

BNP Paribas Open, Indian Wells
Összdíjazás: 7 669 423 dollár

Férfiak, elődöntő:

Stan Wawrinka (svájci, 3.) – Pablo Carreno Busta (spanyol, 21.) 6:3, 6:2
Roger Federer (svájci, 9.) – Jack Sock (amerikai, 17.) 6:1, 7:6(5)

Nők, döntő:

Szvetlana Kuznyecova (orosz, 8.) – Jelena Vesznyina (orosz, 14.)

Férfiak, döntő:

Stan Wawrinka (svájci, 3.) – Roger Federer (svájci, 9.)