Integrált sport az Erzsébet-táborokban

Shares
 MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Idén kilencvenezer gyermek vesz részt az EMMI által támogatott zánkai Erzsébet-táborokban, a szerdán megnyitott, egyhetes speciális tenisztáborban, ahol értelmi fogyatékosok és épek együtt teniszeznek kerekesszékes sportolók irányítása mellett, pedig csaknem százan nyaralnak.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára megnyitó beszédében elmondta, hogy a nyáron 73 tematikus tábort szerveznek az Erzsébet-táborokban, három fő helyszínen: Zánkán, Fonyódligeten és az erdélyi Ivóban.

Az államtitkár kiemelte, a kormány szándéka az, hogy évről évre minél több gyermek üdülhessen, sportolhasson, ezt mutatja az is, hogy jövőre 5,2 milliárd forint jut a költségvetésből az Erzsébet-táborok támogatására, 875 millió forinttal több az idei támogatásnál.

Hangsúlyozta, a speciális sporttábor jó alkalmat teremt arra, hogy a fiatalok elsajátítsák az egymásra odafigyelés képességét és megtanulják tisztelni az ellenfelet.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy idén kilencvenezer gyermek vesz részt az Erzsébet-táborokban, közülük Zánkán, Fonyódligeten és Ivó községben összesen hatvanezer, 8 és 14 év közötti fiatal üdül, a napközis Erzsébet-táborokban pedig mintegy harmincezren nyaralhatnak.

Hozzátette: az általános és a tematikus táborokba rászoruló, határon túli és speciális nevelési igényű iskolások is érkeznek.

Az elmúlt öt évben több mint háromszázezer gyermek vett részt a programokban – közölte. Szabó Tünde szólt a Határtalanul programról is, amelynek forrásaira két hete lehet pályázni, a magyarországi és a határon túli fiatalok Erdélybe, a Felvidékre, a Délvidékre, a Muravidékre és Kárpátaljára utazhatnak.

A Határon túra pályázat ezer – Erdélyből, a Vajdaságból, Horvátországból és Szlovéniából érkező – gyermek üdülését teszi lehetővé, e mellett a kormány támogatja a határon túliak köznevelését és felsőoktatását is. Előbbit 263 millió forinttal, utóbbit pedig 801 millió forinttal – fogalmazott.

Sebestyén Katalin, a speciális tenisztáborok szakmai vezetője elmondta, hogy az országban egyedülálló táborban a riói paraolimpiai játékokra kvótát szerző Németh Roland és Farkas Attila, magyar bajnoki ezüstérmes kerekesszékes teniszező tart edzést ép és értelmileg sérült fiatalok számára.

 Németh Roland kerekesszékes teniszező, a Rióba utazó magyar paralimpiai csapat tagja (j) és Farkas Attila magyar bajnoki ezüstérmes, kerekesszékes teniszező az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Erzsébet-táborok speciális tenisztáborában Zánkán, az Erzsébet Üdülőközpont és Tábor teniszpályáján 2016. június 29-én. A táborban a gyerekek a fogyatékkal élők sportolását ismerhetik meg. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Németh Roland kerekesszékes teniszező, a Rióba utazó magyar paralimpiai csapat tagja (j) és Farkas Attila magyar bajnoki ezüstérmes, kerekesszékes teniszező az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Erzsébet-táborok speciális tenisztáborában Zánkán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd