Ismét Európa legjobbja lehet a Győri ETO

Shares

WOMEN`S EHF Champions League 2015/16Egy év szünet után ismét Európa legjobbja lehet a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, amely a hétvégén lép pályára a Bajnokok Ligája négyes döntőjében a Papp László Budapest Sportarénában.

A szombati elődöntőben a győriek a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricával találkoznak, a másik ágon a macedón Vardar Szkopje ellenfele a román CSM Bucuresti lesz.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy minden bizonnyal telt ház, 10 500 néző előtt rendezik a mérkőzéseket, a jelentős érdeklődés miatt mobil lelátókat is felállítottak az arénában. A szervezők a korábbi éveknél szigorúbb beléptetési szabályok miatt arra ösztönzik a szurkolókat, hogy a bejutás megkönnyítése és a kellemetlenségek elkerülése miatt időben érkezzenek a csarnokhoz, amelynek kapuit mindkét napon 13 órakor nyitják ki.

Az európai szövetség teljes vezérkara a helyszínen tekinti meg a tornát, amely a magyar szövetség (MKSZ) részéről „referenciamunka” is, ugyanis a jövőben is szeretne házigazdája lenni a döntőnek. A rendezésről szóló szerződést egyelőre nem hosszabbították meg, ezért az MKSZ a tavalyi és a tavalyelőtti eseményhez mérten is sokkal látványosabb körítéssel készül. A szervezők szándékai szerint az idei esemény látványosságban a férfi BL kölni fináléját is túlszárnyalja majd.

A győri önkormányzat szervezésében kivetítő épül a Dunakapu téren, ahol a Final Four összes meccse látható lesz.

A győriek több kulcsjátékosát is komoly sérülés sújtotta az előző idényben, a csapat a bajnoki címét és a BL-elsőségét sem tudta megvédeni, az európai elitsorozat budapesti négyes döntőjébe nem is jutott be. Jelenleg Bódi Bernadetten, Korsós Dorinán, valamint a decemberi, dániai világbajnokság nyolcaddöntőjében, a Lengyelország elleni vesztes mérkőzésen keresztszalag-szakadást szenvedett Tomori Zsuzsannán kívül a keret minden tagja egészséges, ami az eredményességben is megmutatkozik. Az ETO öt héten belül négyszer is magabiztosan győzte le legnagyobb hazai riválisát, a Ferencvárost, ennek köszönhetően jutott tovább a BL negyeddöntőjéből és a Magyar Kupa elődöntőjéből. A kupát sorozatban 12. alkalommal is megnyerte Ambros Martín vezetőedző együttese, a bajnokságban az elődöntőre készülhet, és jó formája miatt bizakodva várhatja a Bajnokok Ligája-tornát is.

[Customads id=646335]

Az ETO csapatkapitánya, Görbicz Anita a sajtótájékoztatón elmondta: a hatékonyabb védekezés döntheti el a mérkőzéseket, mert támadásban mind a négy együttes magas szintet képvisel.

„Nem félünk senkitől! Minden ellenfelünkből megfelelően felkészültünk, de elsősorban a saját játékunknak kell rendben lennie” – fogalmazott.

Az idény végén a Ferencvároshoz távozó Kovacsics Anikó kijelentette: nagyon szeretné háromszoros BL-győztesként elhagyni Győrt.
„Hasonló tudású játékosok alkotják a négy csapatot, ezért nagyon színvonalas tornára van kilátás. Az dönt majd, ki lesz képes végig összpontosítani. Az elődöntőnk beillene egy döntőnek is, hiszen a tavalyi győztes találkozik az azt megelőző két szezon aranyérmesével” – nyilatkozta.

A győriek eddig kilenc alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában kétszer (2009, 2012) vesztettek, de legutóbbi két BL-fináléjukat (2013, 2014) megnyerték. A mostani szezonban eddig húsz BL-meccset játszottak, mivel a főtáblára kerülésért rendezett selejtezőben is pályára kellett lépniük. Mérlegük 15 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség.

A budapesti torna mind a négy résztvevője a középdöntő 2. csoportjában szerepelt, így a közelmúltban kétszer is megmérkőzött egymással. Január 9-én az ETO 22-20-ra legyőzte a Buducnost együttesét, február 14-én viszont a montenegróiak nyertek 25-22-re. Kétszer a BL döntőjében is találkoztak: 2012-ben a Buducnost, 2014-ben pedig a magyar együttes bizonyult jobbnak.

Az All Star-csapat tagjai közül mindössze ketten nem lesznek ott a budapesti Women’s EHF FINAL4-on: az elmúlt idény után 45,1 százalékkal ismét a legjobb jobbátlövőnek megválasztott Nora Mörk (Larvik), és a szezon legjobb fiatal játékosa, az FTC-Rail Cargo Hungaria jobbátlövője, Szekerczés Luca. A Győri Audi ETO Ambros Martin mellett öt posztot szerzett meg az all-star csapatban.

all_star

A montenegróiak román balátlövőjét, Cristina Neagut a nemzetközi szövetség (IHF) 2010-ben és tavaly is az év legjobb játékosának választotta, illetve ő lett a decemberi világbajnokság legjobbja, valamint a vb és az előző BL-idény gólkirálya is. Csapattársa, a jobbátlövő Katarina Bulatovic két évvel ezelőtt éppen győri színekben nyert Bajnokok Ligáját.

A négyes döntőbe jutással fennállása legnagyobb sikerét elérő CSM Bucuresti egyik meghatározó kézilabdázója Aurelia Bradeanu, aki 2004 és 2011 között a győrieket erősítette, vezetőedzője pedig a dán Kim Rasmussen, aki a közelmúltbeli sajtóértesülések szerint jó eséllyel pályázik a magyar női válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

A Bajnokok Ligájában 2014-ben és tavaly is bronzérmes Vardar a középdöntőben 22-21-re, majd 30-25-re legyőzte bukaresti ellenfelét.

A nemzetek örökrangsorát a szovjetek vezetik 16 aranyéremmel, az osztrákok nyolccal a másodikok, a dánok héttel a harmadikok. A magyarok a negyedikek négy diadallal – a Győr közelmúltbeli sikereit megelőzően a Vasas 1982-ben, a Dunaferr pedig 1999-ben ért fel a csúcsra. Montenegrói és román csapat egyaránt kétszer, macedón pedig egyszer bizonyult a kontinens legjobbjának.

A négyes döntő programja

Szombat:
Győri Audi ETO KC – Buducnost Podgorica (montenegrói) 15.15
CSM Bucuresti (román) – Vardar Szkopje (macedón) 17.45

Vasárnap:
a 3. helyért 15.15
döntő 17.45