Ismét magyarellenes rigmust skandáltak a nagyszebeni kosárcsapat szurkolói

Shares
Fotó: Sibiu 100%

Fotó: Sibiu 100%

Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy romániai bajnoki mérkőzésen a CSU Nagyszeben kosárlabdacsapat szurkolói – írta kedden a Maszol.ro portál. 

A Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég U-BT Kolozsvár csatára, Török Roland szabálytalankodott – a szebeni szurkolók megítélése szerint – sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a „Kifelé a magyarokkal az országból”- szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban.

A 26 éves, nagyváradi születésű Török Roland több évi magyarországi légióskodás után tavaly szerződött a Kolozsvári U-BT-hez. A román-magyar kettős állampolgárságú 203 centiméteres kosaras a román válogatott oszlopos tagja.

„Ami engem illet, nem tudok mit mondani! Személy szerint nem hiszem, hogy olyasmit tettem volna, amivel kiérdemeltem azt, hogy a közönség így reagáljon” – fejtette ki a Maszolnak Török Roland. A sportoló hozzátette: nem szokta figyelembe venni a szurkolók ilyen fajta megnyilvánulásait, és meggyőződése, hogy ezt a fajta viselkedést nem kellene behozni egy sport eseményre, legyen az bármilyen sport.

A Román Kosárlabda Szövetség főtitkára a Maszolnak elmondta: a szebeni szurkolók nacionalista megnyilvánulása belekerült a mérkőzés jegyzőkönyvébe. Ez alapján a fegyelmi bizottság dönt a szankciókról.

A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a romániai diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes (210 ezer forint) büntetéssel sújtotta.

(MTI)