Iváncsik Gergő üldözi Csoknyai Istvánt!

Shares

kezi_Iváncsik Gergő, 440

Többféle klubstatisztika létezik az MKB-MVM adatbankjában. A leghitelesebb Lang Zoltáné, aki évtizedek óta gyűjti, jegyzi a kézilabda csapattal kapcsolatos számokat. Eddig a legtöbb meccset, 601-et Csoknyai István játszotta, de szorosan ott van már a nyomában Iváncsik Gergő 585 pályára lépésével.

A válogatott balszélsője éppen egy hete érte utol Carlos Perezt és mostantól üldözőbe vette a védekező specialistát. Mindössze tizenhét összecsapásra van az előzéstől.

Csoknyai István, 440, 2

– Azt még valahogy elintéztem, hogy Pásztor Pista és a Csárli ne tudjon megelőzni, de úgy látom, a Gerivel már nem bírok – mondta nevetve Csoknyai István, a Balatonfüred vezetőedzője. – Komolyra fordítva, a csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Hihetetlen, hogy múlik az idő. Szinte gyerekként került hozzánk Gergő Veszprémbe. És elképzelhető, hogy a bajnokság végén ő lesz a világhírű klub listavezetője a lejátszott mérkőzések alapján. Már most gratulálok neki!

Hirdetés

Iváncsik Gergő két héten belül megelőzheti Pérez Carlost a nemzetközi összecsapások listáján. A Löwen ellen ugyanis százötvenhetedszer játszhat veszprémi mezben.

– Ezt nem gondoltam volna, hogy már itt tartok, ugyanis nem figyelem az ezzel kapcsolatos statisztikát – jelezte a számok ismeretében Iváncsik Gergő. – Igaz, tizennégy éve játszom Veszprémben, a hosszan tartó, súlyos sérülések szerencsére elkerültek. Ezek szerint már dobogós vagyok. Most így belegondolva, óriási megtiszteltetés, hogy akár a legtöbb meccset játszó kézilabdázó lehetek a klubnál.

Az idényből hátralévő mérkőzések alapján valóban élre állhat Iváncsik Gergő, amennyiben elkerülik a sérülések. A hogyan tovább még nem dőlt el, hiszen június végén lejár a szerződése.

(Donát Tamás, fotók: jochapress.hu)